Kim Yeong Wook nagyon boldog volt a ténytől, hogy van egy barátja. Nagyszerű érzés volt számára, hogy volt mellette valaki. A napok és hetek múlásával egyre jobban megismerték egymást, egyre több mindent tudtak a másikról. Amikor csak lehetett, együtt töltötték az idejüket, együtt tanultak. Yeong Wook kezdte úgy érezni, hogy napról napra egyre jobban megváltozik. Nem csak Hee Sung védte meg őt, hanem ő is kiállt a fiúért alkalmanként., merthogy Hee Sung-ot is bántani kezdték azóta. Mindemellett sikerült annyira feloldódnia az új barátja mellett, hogy Hee Sung lett az egyetlen személy, akinek megengedte, hogy megérintse, vagy legalábbis nem zavarta, amikor az hozzányúlt, és ő sem érezte annyira furcsának, ha hozzáért Hee Sung-hoz. Korábban sosem mert senkihez még egy ujjal sem nyúlni, mert kényelmetlennek érezte magát olyankor.

Egyik reggel a gondolataiba merülve, szélesen mosolyogva az iskola felé tartott. Általában nem volt semmilyen jó ötlete azzal kapcsolatban, hogy mit csináljanak iskola után, kivéve a tanulást, azon a napon viszont el akarta hívni Hee Sung-ot enni. A tőle egy hónappal idősebb fiú már vett neki ételt párszor, most rajta volt a sor.

- Csak simán rákérdezek. Minden rendben lesz. - suttogta maga elé, hogy lenyugodjon. Eléggé ideges volt, még ha Hee Sung-ról is volt szó. Úgy érezte, mintha randira próbálná hívni, pedig ilyesmiről szó sem volt, hiszen csakis barátként tekintett a fiúra. Csak hát korábban nem volt senki, akit elhívhatott volna magával.

Néhány lépés után Yeong Wook fülét valakinek az éneklése ütötte meg. Az illető hangja csodás volt, de valamiért ismerősnek tűnt a fiú számára. Kíváncsi lett, ezért elindult a hang irányába, majd néhány másodperc elteltével meg is pillantotta a hang tulajdonosát. Nem más volt, mint Hee Sung, aki egy korláton ült.

- Hyung? - szegezte a tekintetét Hee Sung hátára Yeong Wook, aztán odasietett hozzá. A fiú észre sem vette őt, ezért tovább énekelt. - Hee Sung-ah, te tudsz énekelni? - kérdezte a száját tátva, amikor odaért hozzá. Ahogy megérintette Hee Sung karját, az összerezzent, és azonnal elhallgatott.

- Megijesztettél. - vette ki a fülhallgatót a füléből, és az addig lehunyt szemét is kinyitotta.

- Ne hagyd abba az éneklést. Nem is tudtam, hogy ilyen jó hangod van.

- Én sem. - nevette el magát szégyenlősen Hee Sung. - Tényleg úgy gondolod, hogy jól éneklek?

- Teljesen. Sosem hallottam még senkit ilyen jól énekelni.

- Akkooor... jobb vagyok, mint Taeyang? - tudakolta az idősebb reménykedő arccal, miközben felmutatta a telefonját, amin éppen a BIGBANG énekesének egyik szólódala ment.

- Öööhm... - bökte ki zavartan Yeong Wook. Nem akart hazudni a másiknak, de természetesen nem lehetett olyan jó, mint Taeyang, aki már évek óta híres énekesnek számított.

- Csak viccelek. - nevetett Hee Sung, és meg kellett közben kapaszkodnia, nehogy leessen a korlátról jókedvében. - Tudom, hogy nem vagyok olyan jó.

- Még lehetsz.

- Bárcsak olyan lennék!

- Nem akarsz véletlenül idol lenni? - lelkesedett Yeong Wook.

- Idol? Semmiképp!

A két fiú összenevetett. Hee Sung arra készült, hogy énekeljen valamit a másiknak, amikor az elrontotta a hangulatot azzal, hogy szóba hozta az első órát, aminek a kezdéséig csupán pár percük maradt. Hee Sung csalódottan leugrott a korlátról, majd megragadva a fiatalabb karját rohanni kezdett. Olyanok voltak, mint két gyerek, ahogyan egymásba kapaszkodva kerülgették az útjukba kerülő embereket.

Az óra kezdete előtt két perccel érkeztek meg a tanterembe. Belépve oda nem vettek tudomást a többiekről, akik közül többen feléjük pillantottak, majd összenézve nevettek rajtuk, vagy összesúgtak a hátuk mögött. Mivel elég távol ültek egymástól, Hee Sung a saját asztalára dobta a táskáját, majd gyorsan Yeong Wook után eredt, aki már leült a helyére.

- Hé! - suttogta közelebb hajolva a fiúhoz. - Suli után gyere el velem karaokézni, és akkor hallhatod még a csodás hangom.

- Karaoke? - döbbent meg a fiatalabb. Ő még azt sem próbálta sosem.

- Ühüm. Naaa!

- Én nem hiszem, hogy...

- Te is énekelhetnél. Barátok vagyunk, és hallani akarom a hangod.

- Nem hiszem, hogy tudok mások előtt énekelni.

- De nem mások előtt kell. Előttem. - mosolygott bátorítóan Hee Sung.

Mielőtt Yeong Wook reagálhatott volna, belépett a terembe a tanár, aki egyből rászólt a diákokra, hogy üljenek a helyükre.

- Na? - nézett mélyen Yeong Wook szemébe a másik, mielőtt még ő is a helyére indult volna. A fiatalabb kénytelen volt beleegyezni, aminek Hee Sung nagyon örült. A tanár nem nézte jó szemmel, hogy a fiú nincs a helyén, ezért szigorúan rászólt, és ráparancsolt, hogy üljön le. Hee Sung megérintette Yeong Wook karját, csupán azután ment a helyére.

Azon a délutánon végül tényleg egy karaoke szobában találták magukat, ahol csak ők voltak, senki nem zavarhatta őket. Hee Sung örült, hogy sikerült elrángatnia magával a fiatalabbat, mert így legalább kettesben lehettek. Egészen addig sosem volt alkalmuk arra, hogy teljesen egyedül maradjanak, mert egyikükhöz sem mehetek haza. Yeong Wook mesélt neki az apjáról, ezért nem akart bajt okozni a fiúnak azzal, hogy elmennek hozzá, ő pedig továbbra sem volt kész arra, hogy beavassa a családja helyzetébe, ezért nem vitte haza a fiút.

Hee Sung három órára bérelte ki a karaoke szobát, amit azután be is zárt kulccsal, hogy megkapták az ételt, amit maguknak rendelt. Korábban Yeong Wook hazaszólt, hogy iskola után a könyvtárba megy, ezért csak későn fog hazaérni, habár volt is egy kis lelkiismeret-furdalása a hazugság miatt.

- Hyung, nem került sokba ez az egész? - szólt Yeong Wook, amikor leült az asztalhoz, majd körbe nézett a szobában. - Hadd fizessem a felét.

- Erről szó sem lehet! - ellenkezett Hee Sung. - A vendégem vagy, és ha ez megnyugtat, egyáltalán nem kerül sokba. Hm... van kapcsolatom itt. És kérlek, ne hívj hyung-nak! Csak egy hónappal vagyok idősebb...

- Sajnálom. Valahogy így kényelmesebb.

Hee Sung a fejét csóválta, de hagyta az egészet.

- Egyél nyugodtan, én éneklek először. - állt fel a helyéről, és már szaladt is a mikrofonért.

Yeong Wook még mindig zavarba ejtőnek érezte a helyzetet, hogy egy karaoke szobában vannak, de örült, hogy nem neki kellett először énekelni. Az asztalra tette a karjait, amikre ráfektette a fejét, így figyelte Hee Sung-ot, amint az zenét választ magának. Miután azzal megvolt, az idősebb fiú szembefordult Yeong Wook-kal, és egy hatalmas mosolyt küldött felé. A zene elindult, Yeong Wook pedig szinte azonnal felismerte. A Happy Together volt a Super Juniortól. De miért éppen azt énekli? A fiatalabb fiú arca ismét rózsaszínné vált, és hirtelen azt sem tudta, merre nézzen. Valamiért csak volt egy furcsa érzése.

- Huh? Mi az a furcsa kifejezés az arcodon? - hallotta Hee Sung hangját. Akkor jött rá, hogy a másik félbehagyta az éneklést.

- Furcsa? - nézett fel Yeong Wook zavartan. - Én csak... elgondolkodtam egy kicsit. Miért nem folytatod?

- Min gondolkozol annyira?

Hee Sung arcán csodálkozó kifejezés jelent meg.

Yeong Wook sóhajtott. Úgy döntött, rákérdez. - Miért pont ezt a dalt választottad?

- Ó, hogy ez... - mosolygott Hee Sung, és valami olyan érzelem is kiolvasható volt a szemeiből, amit Yeong Wook nem tudott hová tenni. - Csak szeretem a SuJu-t. És ma olyan happy vagyok! - és egy pillanat alatt visszatért a szokásos bolondos énjéhez. Ha lehetett, még szélesebben vigyorgott, mint korábban, és még a kezeit is feltartotta, hogy megmutassa, menyire boldog. Néhány másodperc elteltével már újra énekelt, Yeong Wook pedig mosolyogva figyelte. Azért a mosoly mögött ott bujkált még egy kis kétely, amit megpróbált elnyomni.

Hee Sung elénekelt még három másik dalt, de utána bekövetkezett Yeong Wook félelme: az idősebb azt akarta, ő énekelje a következőt. Yeong Wook megpróbált ellenkezni, még azt is mondta, hogy szereti hallgatni Hee Sung hangját, ami persze igaz is volt, azonban ez sem használt. Úgy tűnt, Hee Sung is igazán hallani akarja őt énekelni.

- Gyerünk. - húzta Hee Sung a fiút oda, ahol korábban ő állt, majd a kezébe nyomta a mikrofont. - Mit szeretnél énekelni?

- Semmit, hyung, igazán...

- Akkor majd én választok valamit. Hm, legyen valami egyszerűbb. Haru Haru?

Mivel Yeong Wook nem felelt, Hee Sung elindította a zenét, aztán gyorsan leült. Yeong Wook félénken fogta a mikrofonját, ujjai kezdtek elfehéredni a szorítástól. A Haru Haru egy lassabb verziója volt, egyből felismerte a dallamokból. Hee Sung kíváncsian figyelte, és azt várta, elkezdje végre az éneklést. De neki ez egyáltalán nem ment. Ha csak arra gondolt, hogy más hallja őt énekelni, hányingere lett, míg a szíve majd' kiugrott a helyéről.

- Gyerünk, ne félj! - mondta Hee Sung bátorítóan. - Nem hiszem, hogy olyan rossz lenne a hangod. Hunyd le a szemed, vegyél mély levegőt, és énekelj.

Yeong Wook nyelt egy nagyot, majd lassan becsukta a szemét. Rossz hangja? Ó, az nincs. Nem ez volt a legfőbb problémája.

- Sajnálom. - mondta ki, és leszegte a fejét. Tehetetlenségében sírni akart. Olyan kínosnak érezte a helyzetet.

- Hé, ne légy így elkenődve. - sietett hozzá Hee Sung, aki felemelte a fejét, hogy ránézhessen. Nem kell előttem szégyellned magad, hisz barátok vagyunk. Akkor sem foglak kinevetni, ha pocsék hangod van. Csak szórakozunk.

Yeong Wook biccentett. A szavak, amiket hallott, megnyugtatták valamennyire.

- Mi lenne, ha ketten énekelnénk el ezt dalt? - és Hee Sung már nyúlt is egy másik mikrofon után. Mivel Yeong Wook biccentett, újrakezdte a zenét, de rögtön le is állította, hogy megbeszélhessék a felosztást. - Oké, én viszem a rap részeket, tiéd lesz a többi, a refrént pedig együtt énekeljük. Csak gondolj arra, hogy egyedül vagy.

A zene ismét elkezdődött, a képernyőn pedig megjelent a dalszöveg, legalábbis azon része, ami éppen következett. Az első sorok mind Hee Sung-é voltak, addig sikerült Yeong Wook-nak annyira összeszednie magát, hogy mire a refrénhez ért a dal, ő is énekelni tudjon, még ha először csak halkan is. Az igazán megnyugtatta, hogy nem egyedül kellett elkezdenie énekelni. Azonban abban a pillanatban, hogy a torkán kijött a hang, Hee Sung ránézett, egy pillanatra ledermedt, elfelejtett énekelni, és utána sem tudta levenni a szemét a fiúról. Yeong Wook mozdulatlanul állt, szemei le voltak csukva, az arca pedig kipirult attól, hogy kényelmetlen volt számára az egész. Mindketten alig várták, hogy véget érjen a zene, de nem ugyanazért. Hee Sung-nak rengeteg kérdése lett, amiket fel akart tenni a fiúnak.

- Komolyan! Ezért nem akartál énekelni? - hitetlenkedett utána. A fiatalabb leszegett fejjel állt előtte, természetesen továbbra is kínosan érezte magát. - Fantasztikus hangod van, sokkal jobb, mint nekem! Jelentkezned kellene egy kiadónál, hogy sztárt csináljanak belőled.

- Dehogy! - ellenkezett Yeong Wook vörös fejjel.

- Nem volna jó? Híres lehetnél. A hangod... isteni. Hallani akarom megint.

- Hyung, zavarba hozol...

- Jaj, ne már! Énekelj még valamit.

Sokára, de sikerült rávennie a fiút, hogy énekeljen többet. Hee Sung felhúzott lábakkal ülve figyelte a fiút, miközben az végre egyedül énekelt. Képtelen volt abbahagyni a mosolygást. Valami olyasmit érzett, amit korábban soha. De mi az? Yeong Wook is sokkal másabbnak tűnt, mint néhány perccel korábban. Örökké látni és hallani akarta őt. A szíve... hevesebben dobogott a mellkasában. Boldog volt.

Yeong Wook egyre bátrabb lett anélkül, hogy ezt észrevette volna. Nem csak egyedül, hanem Hee Sung-gal együtt is énekelt néhány dalt. Sosem érezte magát olyan jól előtte, és nevetni sem nevetett még annyit életében. Az is örömöt okozott neki, amit korábban az idősebb mondott neki azzal kapcsolatban, hogy híres lehetne. Csak hát tudta, hogy az sosem következhet be...

Úgy gondolta, Hee Sung-ból könnyebben faraghatnának idolt. Annak ellenére, hogy ő is félénk volt, Yeong Wook-nak rá kellett döbbennie, hogy az idősebb sokkal hamarabb fel tud oldódni, bátrabb tőle, és néhány dologban tévedett vele kapcsolatban. Ő sokkal lazább is volt nála: minden egyes alkalommal, amikor épp csak elhagyták az iskola területét, lazított az egyenruhához tartozó piros-sárga nyakkendőjén, a sötétkék zakót szétgombolta, a fehér inget pedig kihúzta a nadrágjából.  Yeong Wook azt is észrevette, hogy a szürke mellényt sem hordja soha, ami szintén az egyenruha részét képezte. Meg tudta érteni őt, az a mellény tényleg kényelmetlen volt. Nem tehetett róla, de irigységet is érzett, amiért Hee Sung tudott olyan is lenni.

- Miért nem említetted, hogy ilyen jó vagy? - lelkesedett tovább Hee Sung, amikor mindketten leültek enni. - Biztosan táncolni is tudsz. Mondj el mindent. Mióta tanulod? Tényleg nem akarsz idol lenni? Annyira irigyellek! És még csak nem is akartad megmutatni, mekkora érték birtokosa vagy... Irigyelted tőlem, mi? - és az asztal felett átnyúlva megbökte Yeong Wook arcát, aki egy kicsit megijedt ettől, ezért távolabb húzódott. Mivel Hee Sung nevetett, Yeong Wook tudta, hogy a másik csak viccel vele, de ő mégis elszégyellte magát.

- Nem. - felelte halkan a fiatalabb. - Nem hiszem, hogy annyira nagy tehetség lennék. Te sokkal jobb vagy.

- Ne szerénykedj! - vágott a szavába Hee Sung.

- Tényleg így gondolom. Én nem lennék megfelelő arra, hogy idol legyek. Még csak kommunikálni sem tudok az emberekkel, nem hiába bántanak. Mindenki csak kiröhögne, és azt nem bírnám elviselni. Az apám pedig... tudod, hogy nem engedné meg nekem, hogy ilyesmivel foglalkozzak.

- Fogadjunk, hogy kitalált neked valamit.

Nos, ezt még nem említette Hee Sung-nak...

- Ühüm. Ügyvédet akar belőlem faragni. Belőlem! - mutatott magára Yeong Wook, aztán csalódottan lehajtotta a fejét. - Irigylem azokat, akiknek a szülei engedik, hogy azt csináljon a gyerek, amihez kedve van.

- Úgy sajnállak. De tudod, hinned kellene magadban, és ki kellene állnod amellett, amit szeretsz.

Yeong Wook bólintott, viszont váratlanul témát váltott. - Hyung. Izé... Hee Sung-ah. Gyakran jössz ide? - érdeklődött. A vele szemben felhúzott lábakkal ülő fiú az egyik kezével falatozott, míg a másikkal az egyik térdét ölelte.

- Ühüm. - biccentett Hee Sung határozottan. - Olyankor, amikor szomorú vagy magányos vagyok. - vallotta be.

- Most is az vagy? - lepődött meg a fiatalabb, mire Hee Sung elnevette magát.

- Nem, most nem. Most nagyon boldog vagyok. - mondta ki mosolyogva és Yeong Wook-ot fürkészve a már korábban is közölt tényt. A fiatalabb fiú arca már megint rózsaszínné változott, de egy halvány mosoly húzódott rajta.

- Miért szoktál magányos lenni? És szomorú?

- Ez korábban volt, amikor nem volt velem senki.

Hee Sung ugyan mosolygott, de valójában szomorúság tükröződött az arcáról. Nem beszélt tovább, hanem csendben folytatta az evést. Közben Yeong Wook elé tette az egyik tányért, amin sütemény volt. A fiatalabb nem erőltette a témát, többé nem kérdezősködött.

A két fiú az után indult csak haza, hogy mindent elfogyasztottak, és Hee Sung még elénekelt néhány dalt, hogy kitöltse a három órát, amennyire lefoglalta a szobát. Mielőtt kiléptek az ajtón, megígérte Yeong Wook-nak, hogy vissza fognak térni oda többször is a jövőben, és hozzátette, hogy nagyon jól érezte magát, előtte mindig csak magában járt ott, ami unalmas volt.

[+Zeneajánló: A Moon Lovers: Scarlet Heart Ryeo című sorozat egyik OST-ját gondoltam, méghozzá azt, amit Taeyeon énekel, és All With You a címe.

Plusz még a Super Junior-tól a Happy Together-t is, ha már ezt énekelte Hee Sung. :) Ééés, ha valakinek nem esett volna le ez egy kis utalás is volt a részéről Yeong Wook felé. :) ]