Kyu Sung az étkezőbe lépve látta, hogy Yeong Wook a két szobatársával ül az egyik asztalnál. Az ajtóban megtorpanva figyelte őket, aminek következtében kezdett a féltékenység benne növekedni. Habár örült, hogy végre mosolyogni látja a fiatalabbat, mégis zavarta, amiért mindez nem miatta történt, ráadásul azt is nagyon jól tudta, hogy rá nemigen mosolyogna Yeong Wook. Mégis úgy döntött, megpróbálkozik a béküléssel ismét. Tudta, hogy Yeong Wook odáig van a teáért, ezért gyorsan vett két pohárral, majd elindult a három fiú felé. Szó nélkül ült le közéjük, miközben az egyik pohár italt Yeong Wook elé helyezte az asztalra. Egy széles mosolyt is küldött a fiú felé, aki viszont unott arckifejezéssel vetett rá egy hosszabb pillantást, utána pedig egyszerűen felállt.

- Megyek gyakorolni. - mondta a szobatársainak, és éreztette is, hogy csak nekik szánja ezt a mondatot, aztán már ott is hagyta őket. Kyu Sung meg sem tudott mozdulni, csak bámult az italokra dermedten, és úgy érezte, menten megfullad a feltörő könnyeitől és a fájdalomtól, ami hirtelen jelent meg a mellkasában.

- Mi van már veletek? - hallotta Jong Soo érdeklődő hangját, de nem felelt.

- Hyung, azt hiszem, arra már nincs szükség. - mutatott Tae-woo az italra. - Megkaphatom?

Úgy tűnt, hogy ő nem vette észre, milyen fájdalmas jelenet volt az előbbi Kyu Sung számára. Mivel az idősebb csak a vállát vonta meg válaszként, Tae-woo azt igennek vette. Kyu Sung váratlanul és egy szó nélkül felállt a székről, és hátrahagyta a két fiút meg a két italt. Jong Soo gondolkodás nélkül eredt utána, Tae-woo pedig megkaparintotta magának a másik poharat is.

- Kim Kyu Sung, várj már! - szólt Jong Soo a fiúnak, ahogy szedte a lábait, hogy utolérje. Úgy tűnt, Kyu Sung-nek esze ágában sincs megállni, de még lelassítani sem. Kiment az ajtón az épület udvarára, aztán ott végül fokozatosan lassított léptein, míg végül megállt. A falnak támaszkodva leguggolt, ami olyan hatást keltett Jong Soo számára, mintha a fiatalabb összezuhant volna fájdalmában. Az arcát a tenyereibe temette, vállai pedig szinte azonnal rázkódni kezdtek. Jong Soo letérdelt elé, és megfogta a vállait, miután hosszasan figyelte őt. Így Kyu Sung végül abbahagyta a rázkódást, bár a fejét továbbra is lehajtva tartotta.

- Elárulod végre, hogy mi történt köztetek? - érdeklődött Jong Soo. - A kölyök épp csak visszatért Puszanból, máris ilyenek vagytok egymással. Ez kicsit szokatlan és furcsa. Amióta megjelent Kim Yeong Wook...

- Egy hülye vagyok. - nézett fel Kyu Sung váratlanul, a hangja remegett. Jong Soo nem hitte volna, hogy választ kap tőle, különösen nem olyat, ezért meglepte, amit hallott. A fiatalabb arca emellett még vörös és könnyes is volt.

- Miért mondasz ilyet?

- Mert igaz. Tudod, mit kérdeztem tőle? Hogy történt-e valami közöttük az unokatestvérével... Tudod, úgy... - magyarázta Kyu Sung fájdalmas kifejezéssel az arcán, közben a fejét csóválva kétségbeesetten. - Nem foglalkoztam az érzéseivel, meg hogy mennyire ártatlan. Hogy tudna ő bármi olyasmit tenni? Ráadásul a saját unokatestvérével...

- Hát, ez tényleg ostobaság volt a részedről. Miért feltételeztél ilyet?

- Mert azt mondta, együtt aludtak.

- Együtt? - csodálkozott Jong Soo, aztán elgondolkodott. - Végül is miért ne? Rokonok. Talán csak olyanok egymásnak, mintha testvérek volnának.

- Évekig nem találkoztak, nem tudtak egymásról semmit. - ellenkezett Kyu Sung. - Mégis hogyan lehetnének olyanok, mint a testvérek?

Jong Soo arca egy pillanat alatt megváltozott, látszott rajta, hogy valami eszébe jutott, ami fájdalmas érzéseket kavart fel benne. Kyu Sung gyanította, hogy mi történhetett, ezért gyorsan elnézést kért. Nem állt szándékában megbántania a másikat. Jong Soo válaszként hümmögött egyet és a fejét rázta.

- Egyébként nem tudom, miért aggódsz emiatt. - mondta az idősebb. - Biztos csak óvni akarod, ugye? Tudom, hogy sokat szenvedett már, de ebben az ügyben nincs semmi olyan, amitől védeni kellene. Kim Yeong Wook tudja, mit csinál. Hagyd őt, hadd tegye, amit jónak lát, így legalább fejlődik is. Pár nap, és meglátod, minden olyan lesz, mint régen, elfelejti az egészet.

- De lehet, hogy nem. - törölte le Kyu Sung az arcát. - Nagyon megbántottam.

- És egész életedben emiatt akarsz sírni? - húzta mosolyra a száját Jong Soo, és felállt, kezét pedig kinyújtotta a másik felé. - Gyerünk, állj fel innen.

Kyu Sung, mielőtt megfogta volna a kezét, csak nézte azt néhány másodpercig, és úgy nézett ki, mintha nem akarna felállni onnan. Amikor mégis elfogadta a felé nyújtott kezet, Jong Soo felhúzta. Az idősebb arcán még mindig ott terült az a széles mosoly.

- Majd megbékél. - mondta. Jong Soo átkarolta a fiatalabb fiú nyakát, és közelebb húzta őt magához. Kyu Sung ettől úgy érezte, mintha egy gyerek volna, akit vigasztalni kell, mert elvettek tőle valamit. Eszébe jutott Yeong Wook ölelése, ami ismét elszomorította, azonban elgondolkodott azon néhány másodperc erejéig, hogy semmilyen érzést nem vált ki belőle az, hogy Jong Soo őt öleli. Semmi olyasmit, amit minden alkalommal érzett, amikor megérintette Yeong Wook-ot.

- Megsúgom, hogy szerdán veszik fel a kölyök közös dalát a Strawberries-szel. - szólalt meg ismét Jong Soo. - Csak arra az esetre, ha netán titokban meg akarod fülelni...

- Honnét...

- Hogy honnét tudom? Épp az imént avatott be minket. Nemrég megbeszélése volt az elnökkel és a lányokkal, és úgy állapodtak meg, szerdán lesz a felvétel. Gondoltam, neked nem szólt róla, ezért mondtam el. De azért, ha lehet, ne áruld el neki, hogy én voltam. Nem hiányzik, hogy még rám is haragudjon.

- Nem fogom, ígérem.

Mindeközben Kim Yeong Wook a tetőn lógatta az orrát. Kezdte úgy érezni, megőrül, nem bírja tovább azt a helyzetet, de megbocsátani sem tudott olyan könnyen. Nem érdekelte, hogy hiányzott neki Kyu Sung, és még a szíve is azt akarta, hogy újra olyan legyen a kapcsolatuk, mint korábban, sem az, hogy egyébként nem szokott úgy viselkedni, és rosszul is érezte magát miatta. Nem akart gyengének tűnni, aki olyan könnyen megbocsát.

- De mi lesz ezután? - suttogta. Karját a felhúzott térdénél fonta össze. Bármennyire is koncentrálni akart a feladataira, képtelen volt, mert Kyu Sung arca jelent meg a szemei előtt. Az a számára szokatlan, szomorú arckifejezése, ami már-már szánalmassá tette.

"Yeong Wook-ah, bocsáss meg nekem. Tudom, hogy rosszul cselekedtem." - hallotta egyfolytában a szavait.

- Tényleg rosszul cselekedtél, hyung.

Előszedte a telefonját a zsebéből, hogy aztán a háttérképet kezdje el nézni. Egyik ujját végighúzta a képernyőn.

- Mégis miért gondoltad, hogy történt valami köztünk Jin-young-gal? Huh? Hát nem tudod, hogy nekem csak te létezel? - keserűen elmosolyodott, ahogy a szél a hajába kapott. - Honnan is tudhatnád!? Pedig én csak téged látlak, Kyu Sung-ah. Te vagy a legfontosabb személy az életemben. Még ha ezt sosem mondhatom el neked...

Yeong Wook érezte, hogy egy könnycsepp végigfolyik az arcán. Gondolkodás nélkül megnyitotta a telefonkönyvet a telefonjában, és már csak azt vette észre, hogy egy ismerős hang a nevén szólítja.

- Yeong Wook-ah! Mi a helyzet?

- Ó, Jin-young-ah? - csodálkozott. Felhívta volna?

- Mi van ezzel a döbbent hanggal? - érdeklődött Yeong Wook unokatestvére. - Mintha nem te hívtál volna, és most furcsának tartanád, hogy beszélünk.

- Nem, csak...

- Minden rendben? - változott meg a lány stílusa hirtelen, mert érezte, hogy valami történt a másikkal. A hangja legalábbis ezt árulta el. Kezdett aggódni.

Yeong Wook mélyen beszívta, majd kifújta a levegőt. Mit kellene mondania?

- Ühm. Minden rendben. - bökte ki.

- Hazug! - felelte a lány határozottan, ugyanis a hétvége alatt nagyon kiismerte Yeong Wook-ot, és tudta, mikor nem mond neki igazat. - Szépen mondd el, mi történt.

- Nem történt semmi, nem hazudok. - ellenkezett a fiú. - Nem is tudom, miért hívtalak most, biztosan iskolában vagy még. Megyek is, te pedig...

- STOP! - kiáltotta Jin-young, de olyan hangosan és olyan szigorúan, hogy Yeong Wook úgy érezte, jobb, ha nem mond neki ellent.

- Hé, azért ne tedd tönkre a hallásom, még szükségem van rá... - jegyezte meg Yeong Wook, ahogy eltartotta a fülétől a készüléket.

- Bocs, de te nem akartál beszélni. Most pedig gyerünk, mondj el mindent. Ja, és egy kis részletet se hagyj ki, különben oda megyek, és elmondom a hercegnek, hogy szere...

- Jó, jó, elmondok mindent! - vágott a szavába a fiú, és sóhajtott egyet. - Az úgy volt, hogy tegnap este...

Ahogy elkezdte mesélni a történteket, Jin-young kíváncsian hallgatta, és ha Yeong Wook megpróbált kihagyni egy-egy részletet, egyből rászólt, mire a fiú kénytelen volt tényleg mindenbe beavatni. Elmondta, hogy egyből Kyu Sung lakására ment, miután visszaérkezett Szöulba, de mivel az idősebb nem volt otthon, várnia kellett rá. Később Kyu Sung főzött kettejüknek, aztán leültek enni, viszont a végén egy kisebb vita alakult ki közöttük, merthogy Kyu Sung félreértette őt, ezért otthagyta, és azóta nem beszélnek, illetve nem normálisan, mint előtte tették. Természetesen be kellett avatnia Jin-young-ot abba is, hogy tulajdonképpen ő az oka a vitának, de leszögezte neki, hogy nem hibáztatja ezért.

- ..., és most itt ülök fent a tetőn egyedül. - fejezte be a mondandóját Yeong Wook.

- Öhm... Yeong Wook-ah. Attól tartok, nem kellett volna neki elmondanod, hogy együtt aludtunk. - szólt Jin-young.

- Miért ne?

- Jaj, ne légy ennyire buta. Nem gondolod, hogy féltékeny lett emiatt?

- Féltékeny? Már mondtam, hogy ő nem érez úgy. Azt hiszem, az a baja, mert végre van más is, akivel jó viszonyban vagyok, és azt akarja, csak ő legyen a barátom. Persze a kiadón belül általában jó viszonyom van mindenkivel, de ez más, hiszen...

- Kim Yeong Wook! - kiáltott megint a lány, hogy az unokatestvére ne beszéljen többé, így ő juthasson szóhoz. - Ő nem tudja, hogy nem érdekelnek a lányok, azt meg főleg nem, hogy őt szereted. Ha azt mondod neki, hogy egy lánnyal aludtál, természetesen félre fogja érteni. Ebből meg az következik, hogy féltékeny lesz, aminek az lesz a következménye, hogy veszekedtek. Érted már?

- Jin-young-ah, szerintem túlreagálod ezt az egészet.

- Miért nem akarod elhinni?

- Mert nincs igazad. Nem lehet igaz. Nem akarok megsérülni többé, ahogy már mondtam neked is. Nem akarok elhinni valami olyat, ami talán nem is igaz, mert azzal magamnak okoznék szenvedést. Hidd el, nekem az is megfelel, ha csak barátok vagyunk. Legalább így legyen mellettem, mint sehogy.

Jin-young sóhajtott. - Rendben.

Yeong Wook szavai szívszorítóak voltak számára. Nem csak azok, amiket mondott, hanem ahogy mondta őket. Minden szó mögött ott rejtőzködött a fájdalom. Tudta, hogy nagyrészt igaza is van a fiúnak, viszont azt is tudta, ha Yeong Wook nem próbálja meg, akkor sosem halad előre Kyu Sung-gel.

- Mindenesetre köszönöm. - hallotta Yeong Wook kissé boldogabb hangját, ami visszarántotta a valóságba. - Tudom, hogy én hívtalak, de tényleg mennem kell most már gyakorolni. Később beszélünk.

- Ó, oké. Örülök, hogy felhívtál. Szia. És ha lehet, békülj ki vele, mert így egyikőtöknek sem lesz jó.

- Ühüm. Szia.

A hívás végeszakadtával Yeong Wook egy nagyot sóhajtva felnézett a szürke égre, és elmosolyodott. Előző este óta először tudott őszintén mosolyogni. Egy pillanatig még kiélvezte, ahogy a májusi szél az arcát csiklandozza. Kellemes volt az idő, de úgy tűnt, esni fog hamarosan. Gyorsan felállt, aztán már szaladt is az énektanárhoz, hiszen így is késésben volt. Az énektanár volt az, aki segített neki a dal betanulásánál a felvétel előtt. Nem lett volna jó még több időt elvesztegetnie.

[+Zeneajánló: Ezúttal a Cinderella and Four Knights című tavalyi dorama egyik betétdalát gondoltam ide, mégpedig Yoon Bomi-tól a Without You-t. Különben a legtöbb jöhetne ehhez a részhez. A sorozatra már kíváncsi voltam, mióta először hallottam róla, de még csak most jutottam oda, hogy nekikezdjek, így persze a zenéket is hallgatom. Éééés szerintem nagyon jó dalok vannak benne! Valamiért oda vagyok a doramák OST-jaiért, hallgatok olyat is, amiből a sorozatot egyébként sosem láttam. Néha előfordul olyan dorama, aminek nem annyira tetszik a(z összes) zenéje, viszont általában azért bejönnek. Ezt például most Kyu Sung szempontjából nézve éreztem megfelelőnek ide. :)]