Az eseményekkel teli pénteki nap után Jin-young szülei kitalálták, hogy szombaton menjenek el együtt kirándulgatni a városban, mivel Yeong Wook nem ismerte még annyira Puszant. Reggel el is indultak, több helyen is jártak, megnézték a főbb látványosságokat, egy kései ebéd után pedig elmentek a tengerpartra is. Ez utóbbi Jin-young javaslata volt. A lány imádta a tengert, ezért is akart annyira odamenni. Yeong Wook is örült neki, mert így egy csomó gyönyörű fotóval térhetett haza Szöulba vasárnap.

Még szombaton történt két másik olyan dolog, amikről Yeong Wook tudta, hogy nem fog megfeledkezni egyhamar. Márpedig azért nem, mert az egyik vicces, másik szívszorító volt.

Estefelé, amikor már otthon voltak legalább egy órája, Jin-young kitalálta, hogy a tehetséges unokatestvére tanítsa meg táncolni. A lány azt állította, hogy ő pocsék táncos, mégis szeretne ismerni legalább néhány mozdulatot. Igaz is volt, hogy Jin-young nem tudott táncolni, ezt Yeong Wook is hamar észrevette, azonban a fiú gyanította, hogy inkább csak kíváncsi arra, hogyan tud ő táncolni, ezért akarta őt rávenni arra, hogy segítsen neki. Yeong Wook ugyan ellenkezett kicsit, mert annyira zavarban volt, de végül belement abba, hogy mutasson pár egyszerűbb lépést a lánynak. Miután Jin-young ledöbbent az unokatestvérének a tánctudásán is, elkezdték a gyakorlást. Yeong Wook azt a koreográfiát próbálta megtanítani a lánynak, amin éppen dolgozott azelőtt, hogy vitába keveredett Park Hana-val. Legalábbis annyit belőle, amennyit már elkészített a fellépéséhez. Ez persze azt is jelentette egyben, hogy rengeteget nevettek közben.

- Ah, én ezt nem bírom. - mondta a földön fetrengve, a nevetéstől a hasát fogva Jin-young. - Hogy lehetünk rokonok, ha én ennyire szerencsétlen vagyok, te meg annyira jó?

- Hé, kelj fel! Te akartál tanulni. - hajolt le a fiú, és kinyújtotta felé a kezét. Persze neki sem volt egyszerű visszatartania a nevetést.

- Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz. - állt talpra a lány. - Örülök, hogy megmutattad a táncot, amit a versenyre készítesz. Szerintem szuper!

Yeong Wook kuncogott egyet. - Ha tudni akarod, te vagy az első, akinek megmutattam. - vallotta be. - Még hyung sem látta.

- Tényleg? - csodálkozott Jin-young. Egyszerre volt büszke és boldog. Olyan menőnek találta, hogy valamiről csak ő tudott, ami egy jövőbeli hírességhez kapcsolódott. Nem is, igazából azt tartotta menőnek, hogy egy jövőbeli idol az unokatestvére.

- Ühüm. Még csak hétfőn kezdtem gondolkodni a koreográfián, és mint láthatod, félig sincs kész.

- Pedig már így tökéletes. Bárcsak láthatnám, amikor kész van. Vagy a fellépésed! Ó, de király lenne.

Yeong Wook elmosolyodott, miközben, hallgatta és nézte a lányt. Az arca csak úgy sugárzott a lelkesedéstől.

- Oda nem vihetlek el - csóválta a fejét szomorúan, bízva abban, hogy nem bántja meg Jin-young-ot. -, de ha ennyire szeretnéd, készítek egy felvételt neked, amikor már kész leszek vele.

- Az de jó lenne! - örült meg a lány, és Yeong Wook-ra vetette magát.

- Jó, jó. - nevetett a fiú, és eltolta magától az unokatestvérét, aki szinte összenyomta őt. - Akarsz még táncolni?

- Egy kicsit. De tényleg csak egy kicsit.

Yeong Wook beállt a kezdőpozícióba Jin-young-gal szemben, aztán lassan mutatta neki a lépéseket, és a lány követte őt. Pár mozdulat után egyszerre tört ki belőjük a nevetés. Jin-young inkább azon nevetett, hogy mennyire béna, míg Yeong Wook inkább csak zavarban volt. Így ment ez legalább félórán keresztül, amikor is Jin-young kidőlt, és azt mondta, megy is hamarosan aludni, annyira fáradt, és fel sem kel másnap reggelig már. Ám ez a terve két perc elteltével befellegzett.

Nevetve húzta Yeong Wook-ot az ágyra, hogy ő is pihenjen, amikor a telefonja hangosan csörögni kezdett az íróasztalán. El sem tudta képzelni, ki lehet az olyankor. Bár kedve nem volt hozzá, mégis gyorsan ment megnézni, hogy ki akar vele beszélni annyira.

- Moon-sik oppa? - kérdezte magától, amint a kezébe véve a készüléket az egyik barátjának a nevét látta a kijelzőn. - Halló? - szólt a készülékbe halkan, Yeong Wook pedig csak figyelte őt az ágyról. - Tessék? Mi történt? - kérdezte ijedten és sokkal hangosabban a lány, mire az unokatestvére is felült az ágyon. - Ez nem igaz, ugye? Azonnal indulok. Addig próbálj megnyugodni. Sietek. Ne csinálj semmi ostobaságot!

Yeong Wook-nak fogalma sem volt arról, hová akar menni a lány este nyolc után, de ő is felállt, hogy vele tartson. Nem engedhette, hogy egyedül mászkáljon a sötétedő utcákon.

- Mi a baj, noona? - érdeklődött. - Történt valami?

- El kell mennem. - válaszolta Jin-young idegesen, és már magára is vette az egyik pulóverét. - Most rögtön! Gyere velem!

A lány zsebre vágta a telefonját, és meg sem várva, mit reagál Yeong Wook, már ki is szaladt a szobából. Azzal sem törődött, hogy egy elnyűtt otthoni szabadidőnadrág volt rajta, pedig normális esetben ki nem mozdult volna úgy otthonról. Mire Yeong Wook utolérte őt, a lány éppen az édesanyjával közölte, hogy el kell mennie valahová, de az ő reakcióját sem várta meg.

- Jin-young-ah! Cho Jin-young! - kiáltotta utána a nő, viszont teljesen feleslegesen. Jin-young mintha megőrült volna, úgy rohant el otthonról. - Yeong Wook-ah, hová megy ez a lány? - kérdezte a fiútól a nénikéje, de mivel ő sem tudta, mondta neki, hogy menjen utána.

Yeong Wook kisietett a házból, és éppen csak utol tudta érni az unokatestvérét. Még szerencse, hogy megedződött az utóbbi időben a sok testmozgás miatt...

A lány nem mondott neki semmit, csak szaladt előre, ahogyan bírt. Hosszú percekig meg sem álltak. Amikor végül lelassított, Yeong Wook igazán hálás volt neki. De mégis hol vannak és miért mentek oda? - nézett körbe a fiú. Már majdnem teljesen besötétedett kint, ezért nem látta rendesen, hová is mentek pontosan, és természetesen nem is volt jártas a környéken, hogy tudhatta volna.

Jin-young lassú léptekkel indult előre, Yeong Wook követte. Néhány lépés után észrevette, hogy a tengerhez mennek. Nem is tudta, hogy olyan közel van a rokonainak a házához egy tengerpart... Miközben ezen gondolkodott, kiderült az oka annak, amiért odamentek. Volt ott még valaki. Úgy tűnt, mintha egy fiú volna, aki sír. A homokban ülve felhúzott lábaira fektette a fejét. Ki lehet az? Yeong Wook kíváncsian ment az unokatestvére után, és várta, hogy megtudja, mi az az egész.

- Itt vagyok. - szólalt meg végre Jin-young, miközben megérintette a parton ülő fiú vállát, és letelepedett mellé. - Mesélj el mindent.

A fiú anélkül, hogy bármit mondott volna, átölelte a lányt, és zokogni kezdett. Kezeivel csak úgy kapaszkodott Jin-young-ba.

- Jól van, először is nyugodj meg. - simogatta a hátát Jin-young.

- Beom-soo... - bökte ki a fiú fojtott hangon.

- Mi történt köztetek?

- Teljesen... me...megőrült. - szipogta a fiú. Folytatni akarta, de akkor észrevette Yeong Wook-ot, aki néhány méterrel tőlük állt, ráadásul őket nézte. Yeong Wook felismerte benne a csütörtökön és pénteken látott fiúpáros egyik tagját. Azonban most teljesen más volt. Az a végtelenül boldog, mosolygós fiú teljesen eltűnt. Habár Yeong Wook nem láthatta teljesen az arcát, mégis el tudta képzelni, hogy szemei vörösek a sok sírástól. Amennyit látott a fiúból, mind keserűséget árult el. Yeong Wook azt is látta, miként változott a szomorú szeme rémültté abban a másodpercben, hogy észrevette őt.

- Moon-sik-ah, ne aggódj, előtte beszélhetsz. - tolta el magától a fiút Jin-young, és megfogta az arcát, hogy a szemébe nézhessen. Gyanította, hogy barátja azért nem akar beszélni, mert ott van az unokatestvére is. A fiú könnyes arcával ránézett Yeong Wook-ra, és csodálkozva, de ugyanakkor kíváncsian méregette. Úgy tűnt, mintha valamire gondolna. Aztán biccentett egyet, hogy jelezze, rendben van, beszélni fog. Yeong Wook szándékosan távolabb ült le, hogy ne zavarja őket és a fiú se érezze magát annyira kellemetlenül. Próbált azért nem hallgatózni.

- Még sosem volt ilyen velem. - kezdte a fiú letörten, ismét Jin-young-ra pillantva. - Ma délután elmentünk kettesben moziba, akkor még minden rendben volt. Utána enni ültünk be egy helyre, és a szokásos módon viccelődtünk egymással, de úgy tűnt, ő most nem tud azon nevetni, amikor azt mondtam... - itt elhallgatott egy másodpercre, és ránézett megint Jin-young unokatestvérére, hogy vajon mit szól ahhoz, amit mondani fog. - bejön a srác, aki szemben ült velünk. - bökte ki, és amikor észrevette, hogy Yeong Wook nem reagált sehogy, folytatta. - Pedig igazából egyáltalán nem tetszett. Máskor tudja, hogy viccelek, és én is mindig tudom, hogy ő is csak hülyéskedik ilyenkor. De ma mérges lett, és azt vágta a fejemhez, hogy ha annyira tetszik, menjek vele moziba legközelebb, meg vele egyek, sőt mi több, cseréljem le őt arra a srácra. Aztán felállt, dühösen elviharzott, én meg utána szaladtam, mire kiabálni kezdett velem, hogy elege van, mert mindig másokra nézek, amikor együtt vagyunk. Ez egyáltalán nem igaz. Én csak őt látom mindenhol. Amikor azt mondta, jobb lesz, ha szakítunk, azt hittem, ott ájulok el.

- Tessék? Ti szakítottatok? Beom-soo szakított veled? - illetődött meg Jin-young, és úgy tűnt, egy világ dőlt össze benne. Az arckifejezése olyanná vált, mintha éppen őt dobták volna.

Moon-sik alig láthatóan biccentett. - Tudod, hogy nincs igaza. - mondta. - Beom-soo mellett te vagy az egyetlen olyan személy, aki mindent tud rólam. Mindig meghallgatsz, segítesz nekünk, így már elégszer mondtam neked, mennyire szeretem. Neki is tudnia kellene. Miért nem hisz nekem? Ha ez így marad, inkább megölöm magam, mert nem bírom nélküle.

Ahogyan Moon-sik kimondta, hogy "inkább megölöm magam", Yeong Wook felkapta a fejét. Most még jobban szánta azt az összetört szívű fiút. Szomorúnak tartotta, hogy odáig jutott, hogy olyanokon járt az esze. Emellett gondolkodásra is késztették őt az elhangzottak, és ismét egyre tanácstalanabb lett. Vajon működne-e a kapcsolat Kyu Sung-gel, ha együtt volnának? Vagy esetleg ők is olyan sorsra jutnának? Még annak a gondolata is megrémisztette, hogy vele történjen hasonló. Akkor talán ő is meg akarna halni...

- Miket mondasz, te buta! - emelte fel a hangját Jin-young, és mutatóujjával megbökte Moon-sik homlokát. -  Beom-soo oppa igenis szeret téged. És mielőtt még azt hiszed, neki adok igazat, leszögezem, nem így van. Viszont azt hiszem, kicsit értem őt is. Csaknem egy éve jártok, ami elég hosszú idő. Szerintem csak egy szinttel feljebb akar lépni a kapcsolatotokban. Egy kicsit komolyabb és mélyebb kapcsolatot akar veled. Vagyis el akarja hagyni a viccelődést, mert eljutott oda, hogy ez neki már nem vicces, hanem féltékenységet vált ki belőle. - magyarázta a lány a véleményét. - Valld be, hogy azért te is féltékeny leszel, amikor ő mond hasonlót. Oppa nagyon is szeret téged. Gondolkodj. Ha nem így volna, ha szakítani akart volna eleve, miért vitt volna előtte moziba meg enni?

- Akkor mit kellene tennem? Huh? - nézett Jin-young szemébe Moon-sik aggodalmasan. - Nem mehetek oda hozzá azzal, hogy szerinted szeret, ezért nem szakíthatunk.

- Beszélgessetek. Akkor jártok a legjobban, ha megbeszélitek.

- De hát ha ő nem akar beszélni velem? Hiába hívtam, kikapcsolta a telefonját is. - mondta kétségbeesetten a fiú.

- Nézzük csak, hogy tényleg nem akar-e beszélni. - és Jin-young előszedte a saját telefonját, hogy tárcsázza a másik barátját. Moon-sik abban a pillanatban rémülten kapott a keze után.

- Várj! Mit akarsz tenni? - érdeklődött ijedten.

- Felhívom. - adta meg az egyszerű választ a lány.

- De úgysem csörög ki, és azt sem akarom, hogy... - ellenkezett a fiú, azonban Jin-young félbeszakította. A lány elhatározta, hogy rendbe hozza a dolgokat a két barátja között, és ezt csak úgy lehetett, ha Moon-sik nem talál ki mindenféle kifogást.

- Te fogsz vele beszélni, ha felveszi. - mondta egyszerűen.

- Mi? Nem! Kizárt! Azt sem tudom, mit mondjak.

- Amit általában. Jaj, ne légy már ilyen, a te barátod. Nem hiszem el, hogy félsz tőle.

- Nem félek, csak... csak... félek...

Jin-young hitetlenkedve nézett Moon-sik-ra, aztán a füléhez emelte a telefont. Néhány másodpercig úgy tartotta, azonban csalódott volt az arckifejezése.

- Nem veszi fel. - rázta a fejét. - Pedig kicsöngött.

Moon-sik lehajtotta a fejét, ismét elkeseredettebb lett. Jin-young sóhajtott. Úgy érezte, legszívesebben behúzna egy nagyot Beom-soo-nak.

- Oké, akkor azt tesszük, hogy várunk holnapig, hátha meggondolja magát. - mondta. - Ha ez nem történik meg, beszélek vele, miután Yeong Wook elment.

Moon-sik lassan bólogatott, majd ránézett a lány unokatestvérére, aki úgy tűnt, belemerült a saját gondolataiba. Yeong Wook éppen törökülésben ült, két könyökével a combjain támaszkodott, jobb kezével pedig a homokban turkált.

-  Fiúk... mindig csak a baj van veletek. - mérgelődött Jin-young, és amit mondani akart, mindkét fiúnak célozta. - Mindenkinek nekem kell megmondani, mit tegyen? Képtelenek vagytok arra, hogy megbeszéljétek a dogokat, mielőtt még hülyeséget csináltok, vagy épp cselekednétek...

[+Zeneajánló: Ehhez a bejegyzéshez nem egy koreai és nem is egy eredeti verziójú dalt ajánlok. Mostanában néztem (kétszer is egymás után, mert annyira jó!) egy thai sorozatot, a Make It Right-ot, amiben homoszexuális kapcsolatok vannak a középpontban. Imádom! A főcímdalát Gun Achi énekli, és a címe I Believe True Love Excist. Van egy Dr.Paul Skywalker nevű thai srác, aki cover-eket készít, és ebből a dalból is csinált egy lassú verziójút, amit most ide is teszek :) Ezt a tengerpartos részhez gondoltam természetesen! 

Hétfőn az egyik szerkesztői ismeretek (merthogy ez a minorom mostantól) minoros órámon gondoltam úgy, hogy írnom kell egy bejegyzést, mert nagyon nem bírom ki, hogy ne tegyem. :D Most még annyira nem vagyok benne a tanulásban, vagyis gondolok ezzel arra, hogy MÉG nem kell annyira tanulni sem, ezért tényleg elkezdtem még akkor írni. Mint látható, most szombat van, azaz napokig tartott megírni ezt a részt (aminek van egy folytatása is, csupán szét kellett szednem két fejezetre, mert túl hosszúra sikeredett), úgyhogy mostantól ilyen csigalassúsággal fogok haladni. Valamivel azért több időm van, mint tavaly ilyenkor, és ennek az az oka, hogy "csak" 8 tantárgyam van (9 volt, de leadtam egyet belőle), plusz a tavalyi heti három kínai nyelv helyett idén csak heti kettő van, és idén nem vettem már fel koreai nyelvórákat sem, hiszen nem azt választottam végül minoromként, és ez egyfajta könnyítés is magamnak (két keleti nyelv egyszerre szinte öngyilkosság, mert nem tudsz egyszerre koncentrálni mindkettőre, ezért valószínű, hogy egyik sem megy úgy, ahogyan szeretnéd. Persze vannak kivételek.). Viszont ez sem jelenti azt, hogy állandóan tudok írni, mivelhogy kínaira sokat kell készülni, és vannak feladatok két minoros órámra is. Na, mindegy is, ezt csak le akartam írni. A rész folytatása még ma jön, csak át kell néznem még előtte. :)]