Yeong Wook és Hee Sung úgy döntöttek, hogy sétálnak, nem szállnak buszra, hogy több idejük legyen beszélgetni, mielőtt elköszönnének egymástól. Hee Sung észrevette, hogy a másik is jól érzi magát vele, és tudta is, mi az oka. Yeong Wook elmondta neki korábban, hogy az apja miatt nemigen tud sehová eljárni, és még ha tudna is, akkor sem lenne kivel. Legalábbis addig nem volt senki, amíg Hee Sung meg nem jelent. Gyanította, hogy a fiú nem is szívesen megy haza, miután olyan jól szórakoztak a karaoke szobában. Séta közben több minden is a fejében járt, nem bírta ki, hogy ne hozza szóba őket.

- Ami apukádat illeti... - kezdte bátortalanul. - Talán egyszer meggondolja magát. A jövőddel kapcsolatban...

Yeong Wook-ot megdöbbentette, hogy Hee Sung minden előjel nélkül az apjáról kezdett beszélni. Nem számított rá. Nem is akart beszélni róla.

- Nem fogja. - csóválta a fejét. - Már a születésem előtt eldöntötte, hogy ügyvéd leszek, ahogyan ő meg a nagyapám. Hyung, egyébként mi a helyzet a te szüleiddel? - váltott gyorsan témát.

Hee Sung viselkedése egy pillanat alatt megváltozott, látszott rajta, hogy kicsit ideges, de azért próbálja azt mutatni, hogy jól van.

- Á, ez egy elég... bonyolult sztori. - felelte fojtott hanggal, és egy mosolyt erőltetett.

- Bo...bocsánat. - nézett rá aggódva a fiatalabb, aki már meg is bánta a kérdését. Nem akarta olyan helyzetbe hozni a másikat. De hát honnan tudhatta volna, hogy ez lesz? - Ha ez valami olyan, amiről nem tudsz beszélni... - mondta, de Hee Sung a szavába vágott.

- Neked elmondom. Gyere, üljünk le oda. - és megragadva Yeong Wook karját magával vonszolta a fiút a játszótérhez, ami pár méterrel volt tőlük. Mivel az idősebb ráült egy hintára, Yeong Wook is így cselekedett.

- Hyung, tényleg nem kell elmondanod, ha ez olyan, amiről nem szívesen beszélsz. - szólt még mindig lelkiismeret-furdalást érezve.

- Minden rendben. - fordította felé az arcát Hee Sung. Mosolygott. Már megint. Még egy ilyen helyzetben is. - Ebbe tényleg be szeretnélek avatni.

Yeong Wook kíváncsian várta, mit akar mondani neki a fiú. Hee Sung sóhajtott, és csak az után fogott bele a mondandójába. Ideges volt. Még ha szinte biztos is volt abban, hogy a másik megérti majd, félt a reakciójától. Nem volt egyszerű beszélnie a családjáról.

- A szüleim valójában nem az igazi szüleim. - bökte ki kicsit hadarva.

Yeong Wook hatalmas szemekkel nézett rá, de csak oldalról láthatta az arcát, amiről még így is lerítt a fájdalom. A fiatalabb egyből megértett mindent. Hee Sung halkan nevetett egyet, ami szintén szomorúan hatott, utána folytatta. - Ötéves voltam, amikor a szüleim beadtak az árvaházba, mert ők... nem szerettek engem. Nem sokat tudok róluk, de állítólag nagyon fiatalok voltak, amikor anyám terhes lett velem. Nem is akarták, hogy megszülessek, csak azért tartottak meg, mert az anyai nagymamám ezt parancsolta. Nem emlékszem erre, mert kicsi voltam, de mondták, hogy amikor az árvaházba adtak, verés nyomai voltak rajtam.

Yeong Wook szemei, ha lehet, még jobban elkerekedtek a döbbenettől. Nem hitte volna, hogy ilyen szörnyűségek történtek a barátjával. A hallottaktól viszont még közelebb érezte magához a fiút.

- Azt hiszem, a nagyszüleim sem éltek már, amikor az árvaházba kerültem. - folytatta közben az idősebb, és Yeong Wook könnyeket is felfedezett a szeme sarkában. - Még olyat is hallottam, hogy... - itt nyelt egy nagyot, mert nem tudta, hogyan fejezze ki magát. - alkoholisták voltak. A szüleim. Az árvaházban sokáig szenvedtem, azt hittem, örökké ott kell maradnom. Sok gyerek bántott engem. Szörnyű volt. Egy év után kaptam egy jó hírt: találtak nekem nevelőszülőket. Először kicsit tartottam attól, hogy ott is rossz helyem lesz, de hamar beláttam, hogy szerencsés vagyok.

Hee Sung néhány másodpercre elhallgatott, de látszott rajta, hogy még nem fejezte be, van mit mondania. Yeong Wook gyanította, hogy a legrosszabb részét a történetnek már hallotta. Tétovázott egy kicsit, majd egyik kezét rátette a fiú vállára, hogy éreztesse vele, ő ott van neki és bármiről beszélhet előtte. Hee Sung hálás is volt ezért.

- A nevelőszüleim teljesen mások, a kezdetektől szeretnek, és mindig megadtak mindent, amire egy gyereknek szüksége van. - mesélt tovább, és közben megérintette Yeong Wook kezét, ami a vállán pihent. - Ez a mai napig nem változott. Ők sosem vágták a fejemhez, hogy nem vagyok az igazi gyerekük, nem fenyegetőztek azzal, hogy visszavisznek az árvaházba, és azt sem mondták, hogy azt kell csinálnom, amit ők parancsolnak. Nem ugráltattak, nem használtak ki, nem vertek meg. Bármit meg lehet velük beszélni, ha nem tetszik valami, azt is elmondhatom. Amikor az előző iskoláimban bántottak, megbeszéltem velük, és sokat segítettek. Mindig úgy kezelnek, mintha a sajátjuk volnék. Szerencsés vagyok abban is, hogy olyan szülőkhöz kerültem, akik bármit meg tudnak adni, még ha én nem is kérek semmit tőlük. Tudod, ők elég gazdagok és sikeresek. Én ezt sosem használtam ki. Megpróbálok saját, független életet élni. Egyetlen egy dolog van, amit szeretnék tőlük, mégpedig, hogy engedjék dönteni a jövőmmel kapcsolatban.

- Értem. - szólt Yeong Wook halkan, amikor Hee Sung elhallgatott. Nem igazán tudta, mit kellene mondania, hogy ne bántsa meg, ráadásul az idősebb továbbra sem nézett rá. Biztosan szégyelli a múltját, pedig ő semmiről sem tehet. Talán éppen emiatt nem tudott összebarátkozni másokkal. - Sajnálom, hogy a szüleid elhagytak, de most már sokkal jobb neked. Ugye?

- Igen. És most már van egy barátom is. - vigyorgott végre Hee Sung a másik felé fordulva, azonban még mindig könnyes volt a szeme.

- Azt mondod, a nevelőszüleid gazdagok. Szóval... mit csinálnak? - érdeklődött a fiatalabb félénken.

- Nos, övék a Leejong vállalat. - felelte Hee Sung egyszerűen, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga. Szándékosan figyelte, mit szól a fiú.

- Tessék? - kiáltotta Yeong Wook döbbenten, és még a hintáról is majdnem leesett, meg kellett kapaszkodnia.

- Igen. - nevetett zavartan Hee Sung. - De pszt! Nehogy beszélj erről bárkinek is. Te vagy az első, akinek elárultam ezt a titkomat.

- Ez tényleg igaz?

Hee Sung bólogatott. - Tudod, nekem igazából szinte semmi közöm ehhez az egészhez. Én megmondtam nekik, hogy hagyjanak ki az üzleti ügyekből, nem akarok örökös lenni. Ezt elfogadták szerencsére, nem erőltetik rám, ha nem akarom. Otthon olyanok vagyunk, mint egy átlagos család, nem mint a gazdagok, és ez így jó. Ami az iskolát illeti, igazából olyanba akartak járatni, ahová a gazdagok gyerekei járnak, de én nem kértem belőle. Két évet jártam egy olyan suliba, ami borzalmas volt. Nincs kedvem a sok beképzelt majom között tölteni a napjaimat, akiknek csak a pénz és a pozíció számít, én nem tartozom közéjük.

- Hű. - nyögte ki Yeong Wook, aki továbbra is le volt sokkolódva a hallottaktól. Mielőtt teljesen felfogott volna mindent, Hee Sung ismét beszélni kezdett.

- Be kell vallanom valamit. Amikor beszélni kezdtünk... Tudod, a könyvet, ami akkor nálad volt...

- Igen? - kérdezte Yeong Wook, mivel úgy tűnt, a másik nem találja a szavakat.

- Az az igazság, hogy úgy oldottam meg a problémát, hogy adományoztam a könyvtárnak.

- De hisz az adományozás az jó, és amúgy is mondtad már, hogy adtál könyveket nekik.

- Nem mondtam igazat korábban. Azon a délutánon elmentem egy könyvesboltba, és több doboz könyvet az iskolába vitettem, utána pedig beszéltem a könyvtárosokkal, akik nagyon örültek, főleg akkor, amikor még pénzadományt is adtam nekik. A szakadt könyv nem is érdekelte őket. Én csak nem akartam, hogy bajba kerülj.

- Hee Sung-ah... - nézett a fiúra meghatódva Yeong Wook. Hee Sung zavarban volt, lehajtott fejjel kapaszkodott a hinta láncába. Nem tudott mit mondani neki, ezért inkább csak megköszönte a kedvességét. 

- Ez semmiség. Nem magam miatt tettem. - pillantott fel Hee Sung, akinek az arcán egy mosoly ült, és egy kicsit tovább nézte a másikat, mint eredetileg tervezte, amitől az kezdett zavarba jönni. - Á! - jutott hirtelen valami eszébe. - Mi lenne, ha ma nálam aludnál? Bemutatnálak a szüleimnek.

Yeong Wook szemei olyan nagyra tágultak a megilletődöttségtől, amekkorára csak tudtak. Azt hitte, rosszul hall. Valaki azt akarja, hogy nála aludjon? Ez olyan jó érzés volt. De... tudta, hogy az apja nem engedné. És abban sem volt biztos, hogy képes volna rá. Annyira zavarban volt. 

- Holnap szombat. - magyarázta az idősebb, nehogy a másiknak kifogásai legyenek. - Még csak tanulni sem kell, nem kellenek másik könyvek és füzetek az iskolába, sőt még másik egyenruha sem, ha esetleg kicserélnéd. Kérlek!

- Ebbe nem hiszem, hogy az apám belemenne. Soha nem aludtam máshol.

- Kitalálunk valamit. Úgy szeretném! - és Hee Sung felpattanva a hintáról megállt Yeong Wook előtt, hogy aztán ugrálva könyörögni kezdjen.

- De...

- Naaa! Téged mindenre ilyen nehéz rávenni?

- Úgy tűnik... Oké, nem bánom. De akkor valami nagyon jó mesét kell kitalálnunk, mert apám nem fogad el bármit indokként.

Hee Sung felkiáltott örömében, karjait pedig a levegőbe emelte. A következő minutumban visszaült a hintára, és hintázni kezdett. Egyre magasabbra repült, és örömében énekelt valamit. Yeong Wook nevetve figyelte, közben azt gondolva, hogy a fiú olyan, mintha egy kisgyerek volna. Ez tetszett neki, ugyanakkor irigyelte is. Ő nem tudott annyira felszabadulni.

Így került Kim Yeong Wook a Leejong vállalat elnökének a házába azon az estén...

A fiú el sem tudta képzelni, milyen lehet a ház, amiben Hee Sung él. Olyan, mint a cseboloknak azokban a sorozatokban? Vagy amilyen a sztároknak van? Még sosem látott akkora házat élőben. Esetleg csak egy egyszerű ház? Ha Hee Sung azt mondta, otthon nem olyanok, mintha gazdagok volnának, talán akkor a házuk sem túl nagy...

Séta közben Yeong Wook gondolatai megállás nélkül Hee Sung körül jártak. Megpróbálta feldolgozni a hallottakat, és hozzászokni a tényhez, hogy azon az éjszakán nála fog aludni. Annyi minden történt azon a napon, hogy képtelen volt felfogni. Fogalma sem volt arról, hogyan kellene ezután kezelnie az idősebbet. Nem akarta azt mutatni neki, mennyire sajnálja, mégis úgy érezte, ha nem mutat semmiféle érzelmet, akkor azt fogja hinni Hee Sung, nem érdekli őt. Kicsit amiatt is kényelmetlenül érezte magát, hogy a fiú nevelőszülei gazdagok, mert így azt hihetik, csak a pénz miatt barátkozik Hee Sung-gal. Persze ez nem így volt. Miközben Hee Sung beszélt hozzá, Yeong Wook azon is elgondolkozott, vajon milyenek lehetnek a nevelőszülők, és nem fognak-e haragudni, amiért csak úgy odaállít. A gondolataiból az rángatta vissza, hogy egy érintést érzett az arcán.

- Huh? - nézett a jobb oldalára, ahol Hee Sung sétált.

- Nem is figyelsz rám! - mondta az idősebb, aztán lebiggyesztette a száját.

- Bocsánat, csak elkalandoztam.

- Félsz?

- Nem. Illetve... kicsit izgulok.

Amint Yeong Wook bevallotta, hogy izgul, Hee Sung elnevette magát, majd átkarolta a fiú nyakát.

- Nincs semmi okod erre. - mondta. - Öt perc, és ott vagyunk.

[+Zeneajánló: Három is lesz most, és egyiknek sincs dalszövege. Ehhez a részhez szerintem egy dalszöveg nélküli zene illik, hogy jobban kifejezze az érzéseket, amikor Hee Sung a múltjáról/családjáról beszél.

1. Doctor Stranger OST: Promise

2. Doctor Stranger OST: The Meaning of Tears

 3. MBLAQ: Live In the Past (a Winter című minialbum intrója)

...

Komolyan, megőrülök! Emlékszem, hogy megírtam annak a résznek a vázlatát, amikor Hee Sung-ék házában vannak, és még jól is sikerült, de sehol sem találom, hiába keresem már napok óta. Nagyjából a fejemben megvannak a részletei, de úgy érzem, néhány fontosabb dologra nem emlékszem. Már feladtam a keresést, nem értem, hová tűnhet egy dokumentum. Mert szerintem gépen vagy táblagépen írtam meg, és ha az utóbbin, akkor elvileg mindkettőn rajta kellene lennie. Nem töröltem le, az biztos. Úgyhogy a következő részt így kell megírnom, ami oké is lenne, viszont ki nem állhatom, ha megírok egy vázlatot, mert úgy szeretném a történetben, de később nem találom, vagy megfeledkezem róla, ezért valami mást kell írnom végül. Na, majd lesz valahogy.]