Yeong Wook még sosem járt egyedül Puszanban. Egy kicsit félt, de ennek a legfőbb oka az volt, hogy régen találkozott már a rokonaival, ezért úgy érezte, mintha idegenek volnának számára. Az unokatestvére is megnőtt már, és biztosra vette, hogy meg sem fogja ismerni a lányt. Tartott attól is, hogy nem mer majd megszólalni előttük, hiszen nem látja őket nap mint nap. Amikor legutoljára náluk járt, még csak tizenegy éves volt. Éppen ezért mélyeket lélegezve szállt le a buszról, miután az beérkezett a buszállomásra. Hányingere volt a gondolattól is, hogy azon a számára szinte idegen helyen kell maradnia, és még Kyu Sung sem lesz ott vele. Fogalma sem volt arról sem, merre kellene elindulnia. Annak ellenére, hogy könnyen megjegyzett mindent, mert okos volt, úgy érezte, mintha sosem járt volna még ott, nem volt ismerős neki a város. Pedig más dolgokra akkor is vissza tudott emlékezni, ha azok évekkel korábban történtek vele.

A fiú úgy döntött, felhívja a nagynénjét, mivel eszébe jutott, hogy meg sem kérdezte tőle előző este, merre kell mennie pontosan, hogy a házukhoz jusson, és ő sem mondta el. A nő csak sokadjára fogadta a hívását, viszont szerencsére kedves volt a fiúhoz.

- Sajnálom, Yeong Wook-ah, kimehettem volna eléd. - mondta neki sajnálkozva. - A sok munkám miatt teljesen kiment a fejemből. Hamarosan elszabadulok, és akkor el tudlak hozni.

- Semmi baj, egyedül is el tudok menni, csak azt nem tudom, merre induljak. - felelte a fiú félénken.

A nő ezután elmondta neki, melyik buszra szálljon fel és meddig menjen, majd megígérte neki, hogy el fog menni érte mindenképpen a buszmegállóba. Yeong Wook így is tett, megkereste azt a buszmegállót, ahonnét a városban közlekedő buszok indultak, felszállt a megfelelő járatra, aztán leült az egyik ülésre. A telefonját nézegette útközben, hogy lefoglalja magát, de azért próbált figyelni is, nehogy véletlenül tovább menjen a kelleténél.

Egyszer csak feltűnt neki, hogy az egyik megállóban felszállt néhány lány és fiú, akik iskolások voltak, nagyjából vele egy idősek. Egyenruhát viseltek. A lányokon mind ugyanolyan fehér blúz, sötét nyakkendő és sötétkék szoknya volt, a blúzon az iskola címere díszelgett, és természetesen rá volt tűzve az elmaradhatatlan névtábla is. A fiúk is azonos sötétkék nadrágot és fehér inget viseltek nyakkendővel, és persze az ő ingükön is rajta volt az iskola jelképe meg a névtábla. Az egyik lány barnára festett haja két copfba volt fogva, és feltűnően stírölte Yeong Wook-ot fekete szemceruzával kihúzott szemével. A lány barátnői is észrevették a fiút, ők is nézni kezdték, aztán összenevettek. Nem lehet, hogy felismerték! Hiszen még csak egy klipben szerepelt, máshol nem jelent meg a nyilvánosság előtt! Vagy éppen csak kinevetik, mint az osztálytársai tették?

Yeong Wook még jobban belemerült a telefonjába, nehogy azt gondolják azok a diákok, hogy őket nézi. Kezdett amúgy is rosszul lenni a gondolattól, hogy esetleg megismerték, vagy akárki rájön, hogy ő az LS Record egyik gyakornoka. Éppen üzenete érkezett, amikor meghallotta, hogy a már ismert női hang bemondja a következő buszmegálló nevét. Az volt az, ott kellett leszállnia. A gyomra hirtelen összeszűkült a félelemtől, hogy hamarosan találkozik a rokonokkal. Felállt, és az ajtóhoz állva benyomta a jelző gombot. Akkor látta csak, hogy a copfos lány is készülődik, hosszasan búcsúzkodott a többiektől, akik nevetve kiabáltak utána mindenfélét. Azt akarták, a lány szólítsa le Yeong Wook-ot, és a fiú gyanította is, hogy róla lehet szó. Yeong Wook bízott abban, hogy az egész csak véletlen, a lány nem azért száll le ugyanott, ahol ő, mert akar tőle valamit. Mielőtt a busz megállt volna, a lány megállt Yeong Wook-tól néhány lépésre, és megkapaszkodott a korlátban. Sikerült elkapnia Yeong Wook tekintetét, egy mosolyt küldött felé. A fiú hálás volt, amikor a busz végül megállt, ő pedig leszállhatott. Ahogyan megígérte a nénikéjének, leült a buszmegállóban, és várakozott. Egy fehér színű Hyundai-t kellett keresnie az úton közlekedő kocsik között.

Miközben Yeong Wook nézelődött, észrevette, hogy a copfos lány még mindig ott van, csupán néhány méterrel odébb áll tőle, és néha vet egy-egy pillantást rá. De mégis miért? Ez annyira zavarba ejtő volt számára. Azon gondolkodott, vajon ha elindulna valamerre, a lány akkor is követné-e. Idegességében úgy döntött, felhívja Kyu Sung-öt, amikor is egy autó lassítani kezdett, aztán megállt a buszmegállóban. Yeong Wook egyből felállt, és érezte, hogy megkönnyebbül, amiért megszabadul a lánytól pillanatokon belül, viszont éppen csak elindult az autó felé, a lány is ugyan úgy tett. Csak nem követni akarja oda is? Vagy összetévesztette volna az autót? De hát az az autó pont olyan volt, amilyennek a nagynénje leírta! Akkor meg miért megy oda az a lány is hozzá?

Yeong Wook megtorpant, és úgy tett, mintha más miatt indult volna meg. A lány egy utolsó pillantás után beszállt az autóba, de a fiú még hallotta, amikor az autóban ülő nőnek azt mondta, "szia, anya", aztán egy puszit nyomott az arcára. Biztosan véletlen lehet akkor, hogy egy ugyan olyan Hyundai állt meg akkor és ott, mint amilyenre ő várt. Az autó azonban nem indult el, hanem a kormány előtt ülő nő kinézett az ablakon, aztán leeresztette azt. A copfos lány a tekintetével követte édesanyjának a mozdulatait, miközben áthajolt a a combja felett, majd kikiáltott az ablakon.

- Yeong Wook-ah, mit állsz ott? Gyere, szállj be.

A fiú és a lány ugyanúgy reagáltak, mindkettejük szeme hatalmasra kerekedett a döbbenettől. Nem éppen erre számítottak.

- Yeong Wook? - kérdezte a lány. Ismerős volt neki ez a név, de mégis honnan? Nézte a fiút, ahogyan az beszállt a hátsó ülésre. De mégis ki az és miért mondta neki az édesanyja, hogy szálljon be a kocsijukba?

- H...helló. - köszönt Yeong Wook bátortalanul. A lány hátrafordulva ránézett.

- Csak nem megismertétek egymást? - érdeklődött a nő mosolyogva, felváltva pillantva a két gyerekre.

- Megismerni egymást? - kérdezett vissza a lány, aki összehúzott szemöldökkel méregette a számára idegen fiút. Hiába nézte meg magának jól, akkor sem tűnt ismerősnek neki. Vagy esetleg a szeme, ami a sajátjára emlékeztette, csak azt nem tudta, miért.

- Nem. - mondta Yeong Wook.

- Pedig unokatestvérek vagytok. - mondta ki a nő.

Yeong Wook szeme még hatalmasabb lett, és hirtelen köhögőgörcsöt kapott, ugyanis félrenyelt. Pedig gyaníthatta volna, hogy ő az unokatestvére, különben nem anyának szólította volna a nőt. A lány ismét ránézett.

- Unoka...testvérek? - kérdezte döbbenten, aztán visszafordulva lejjebb csúszott az ülésen. Kínosan érezte magát. Előző este az édesanyja mondott neki valami olyat, hogy valaki meglátogatja őket, de valamiért arra nem gondolt, hogy pont az a fiú lesz az. Pedig már tudhatta volna, amikor beszállt az autójukba.

- Na, jól van, ezt majd otthon megbeszéljük, de most már jobb lesz, ha elindulunk, különben a következő busz nem fér ide. - és Yeong Wook nagynénje elindította az autót. Az út nem volt túl hosszú, és szinte teljesen csendben telt, csupán a nő kérdezett néha, amire a fiú röviden válaszolt. Amikor végre megérkeztek a házhoz, nagyon megörült.

A ház annak ellenére, hogy három lakója volt, két szintből állt, de így is be volt lakva. Nem volt benne olyan sok szoba, ahogyan azt elsőre gondolhatta volna az ember. Az első szinten volt található egy nagy konyha, ami egyben az étkező is volt, és ehhez tartozott egy kamra is. Lent volt még egy fürdőszoba vécével, egy hálószoba és természetesen egy nappali is, ahonnét egy lépcső vezetett lefelé a pincébe, egy másik pedig felfelé a másik emeletre. A felső szinten még két hálószoba volt, illetve egy beépített gardróbszekrény és egy fürdőszoba. Látszott, hogy nem egy újabb ház. Mind a méreteiben, mind a stílusában másabb volt, mint Hee Sung családjának korábbi, szöuli háza, azonban a fiút mégis barátjának a régi otthonára emlékeztette, amikor később szétnézett benne.

- Üljünk le beszélgetni egy kicsit. - ajánlotta a nő, amint beléptek az ajtón. Mivel a lány az egyik fotelbe vetette magát, Yeong Wook is odament a kanapéhoz, és leült. Egy kicsit feszült volt még.

- Sajnálom, hogy csak úgy hirtelen ideállítottam. - szólalt meg a fiú halkan és idegesen. - Nem tudtam, hová máshová mehetnék.

- Ugyan. - legyintett a nagynénje, és úgy tűnt, abban a pillanatban nem érdekli, miért van ott a fiú. - Szóval, hogyan találkoztatok, ha nem is tudtátok, hogy unokatestvérek vagytok?  - tette fel a kínos kérdést, miközben a másik fotelbe ült. A lány legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében.

- Még csak nem is beszéltünk. - mondta morcosan. - Csak ott volt a buszon.

Aha, azt nem is említi, hogy végig engem bámult. - gondolta a fiú.

- Á, értem. Yeong Wook itt fog maradni három éjszakát, úgyhogy legyél kedves vele.

- Három éjszakát??? - csattant fel a lány, mintha Yeong Wook ott sem lenne. Úgy tűnt, nem örül a hírnek.

- Igen.

- Anyaaa.

- Miért vagy ilyen, Jin-young-ah? Az unokatestvéred.

Á, szóval Jin-young-nak hívják. - gondolta Yeong Wook. Meg nem tudta volna mondani a nevét.

- Akit évek óta nem láttam. Hogyan maradhatna itt? - kérdezte a lány továbbra sem törődve a fiúval. Az sem érdekelte, hogy Yeong Wook-nak rosszul esnek a szavai. A fiú lehajtotta a fejét, a nénikéje viszont megsajnálta őt.

- Jaj, lányom, ne légy már ilyen. Viselkedj! Ha nem látnád, ő is itt van.

- Látom, de ő fiú, én meg lány vagyok. Akár unokatestvérek vagyunk, akár nem, ez így nem helyes.

- Nem fog egy szobában aludni veled. - mondta Jin-young édesanyja, és a fiú felé fordult, hogy témát váltson, mielőtt komolyabb vita kerekedne. Fogalma sem volt arról, mi ütött a lányába, mert korábban sosem viselkedett úgy. - Egyébként mi is volt az oka annak, hogy ide jöttél? Nincs most iskola neked?

Yeong Wook az ajkába harapva felnézett, és azon törte a fejét, mit mondjon. Beavassa őket, vagy sem? Mégis csak a rokonai, talán nem lesz baj abból, ha elmondja nekik. Egy nap úgyis megtudják majd.

- Öhm... Ez egy kicsit bonyolult. - kezdte, amit persze nem értett sem a nő, sem a lánya.

- Bonyolult? - kérdezett vissza a nagynénje.

- Igen. Én... magántanuló vagyok.

- Hogyhogy? - csodálkozott a nő. - Ugye nincs semmi baj és nem vagy beteg sem?

- Nem, egészen másról van szó. Az az igazság, hogy én másféle órákban részesülök minden nap. Tánc, ének, zene, nyelv és egyéb órákban.

A lány figyelmét ez már egyből felkeltette, fészkelődve előrébb csúszott a fotelben, úgy figyelte az unokatestvérét.

- Színművészetis vagy? - kérdezte gyorsan.

Yeong Wook megrázta a fejét. - Gyakornok vagyok. Izé... az LS Record-nál.

- Tessék? - döbbent le Jin-young, és felpattanva a fotelből gyorsan odamászott a kanapéra a fiú mellé.

- Ez azt jelenti, énekes leszel? - érdeklődött a lány édesanyja.

- Ühüm. - biccentett a fiú félénken. - Ha minden jól alakul.

- Akkor miért nem vagy az óráidon?

- Egy váratlan dolog miatt. - felelte szégyenlősen Yeong Wook. Tényleg szégyellte a dolgot. - Tegnap volt egy vitám egy másik gyakornokkal, ezért felfüggesztettek pár napra, és az elnökünk azt akarta, hogy menjek el valahová Szöulon kívül, hogy összeszedjem magam. Így kerülök ide. Apám rokonaihoz nem szívesen mentem volna.

- Oké, várjunk! - fordult meg a lány, és megragadva Yeong Wook karját maga felé fordította őt. - Azt állítod, hogy gyakornok vagy, de most fel vagy függesztve, ezért ide jöttél. Mi van, ha hazudsz?

- Nem hazudok!

- Akkor bizonyítsd be, hogy tényleg gyakornok vagy.

- Hogyan?

- Akárhogyan.

Yeong Wook nem értette, miért kellene bármit is bebizonyítania, de azért elgondolkodott azon, hogyan bizonyíthatná az igazát. Hát persze! Hirtelen eszébe jutott az egyetlen mód a bizonyításra. Hiszen ő szerepel egy klipben, ami azóta már fel is került az internetre. Gyorsan előrángatta a telefonját a zsebéből, feloldotta a képernyőzárat, aztán megnyitotta a videómegosztót, hogy ott beírja a zene címét. Az első találat Minseok azon videója volt, amiben Yeong Wook is szerepelt. A fiú rákattintott, hogy elindítsa a klipet, aztán Jin-young kezébe nyomta a készüléket. Mivel a lány édesanyja is kíváncsi volt, ő is odament, és Jin-young mellé telepedve figyelni kezdte a videót.

- Te tényleg gyakornok vagy! - nézett a fiúra Jin-young ezúttal szájtátva, amikor meglátta unokatestvérét a klipben. - Úristen, az unokatesóm híres!

- Nem vagyok híres. - csóválta a fejét Yeong Wook.

- De már szerepeltél ebben a videóban.

- Akkor sem vagyok híres. Azért szerepelhettem benne, mert második lettem egy versenyen.

- Ezek szerint nagyon jól énekelsz és táncolsz. Mesélj el mindent!

Yeong Wook a lányra nézett, és látta az arcán, hogy mennyire kíváncsi. Teljesen másképp viselkedett vele, mint néhány perccel korábban, és végre szélesen vigyorgott, nem morcosan méregette. Először még nem is akarta beavatni, aztán nem tudott ellenszegülni a kérésének, úgyhogy mesélni kezdett a fiú. Pedig tényleg nem akarta nagy dobra verni azt, hogy gyakornok egy cégnél. Az unokatestvére túlságosan faggatózott arról, hogyan került be a kiadóhoz, mióta gyakornok ott, mit csinálnak, milyen a menetrendjük, találkoznak-e hírességekkel, nem fog-e véletlenül debütálni a közeljövőben és egyéb dolgokról. Yeong Wook nagy vonalakban mondta el neki a lényeget, mire a lány izgatottan bámult rá. Tetszett neki, hogy a fiú titokban jelentkezett gyakornoknak, és hogy annyira tehetségesnek találták őt.

- Szóval az apád tiltani akarta neked ezt az egészet? - szólalt meg Jin-young anyukája. - Hm, nem csodálom. Igazából azt kellene mondanom, hogy tiszteletlenség szembeszegülni a szüleiddel, hiszen ők az idősebbek, de hidd el, fiam, neked adok igazat. Egyrészt miért ne csinálhatnád azt, amit szeretsz és még élvezed is, másrészt pedig az apád mindenkinek parancsolgatni akar. Nem is értem, az anyád miért pont őt választotta.

- Ezt mostanában én is kérdeztem már magamtól. - vallotta be Yeong Wook, mivel úgy vette észre, hogy nagynénje nem kedveli az apját.

- Megértem. Aztán az apád jön a törvényeivel meg a mit tudom én mikkel, amikor valami nem tetszik neki. Jobb lesz, ha vigyázol, fiam.

Yeong Wook bólintott, de akkor az unokatestvére váratlanul megragadta a karját, amitől megijedt, hiszen egyáltalán nem számított rá. Jin-young csak úgy kapaszkodott belé.

- Kim Yeong Wook, ígérd meg, hogy gondolsz rám, amikor debütálsz! Hm? Hmm??

- Jaj, lányom, hagyd már békén szegényt. Az előbb még azt is ellenezted, hogy itt van. - szólt rá az édesanyja, aki felállt, majd a fiúra nézett. - Biztosan éhes vagy és fáradt is. Gyorsan főzök valamit nektek.

Miután a nő a konyhába ment, Yeong Wook a lányra nézett. - Csak az imént mondtam, hogy az sem biztos, hogy fogok debütálni.

A fiú még folytatni akarta, de annyira zavarba hozta a lány közelsége, pedig rokonok voltak és őt egyáltalán nem érdekelték a lányok, bárkiről is volt szó. Maga sem értette, miért érzi furcsán magát a saját unokatestvérének a társaságában.

- Ugyan miért nem? Azt is mondtad, hogy tehetségesnek tartanak. - vágott vissza a lány.

- Igen, de túl bátortalan vagyok ahhoz, hogy a közeljövőben színpadra álljak.

- Majd fejlődsz. Szóval gondolsz rám?

- Öhm... Igen.

- Ez az! - örült meg Jin-young, és egyenesen Yeong Wook-ra vetette magát, aki azt hitte, menten szívinfarktust kap, az arca pedig égni kezdett. Kyu Sung ölelései jutottak eszébe, majd azok a pillanatok, amikor Hee Sung ölelte őt meg. Tulajdonképpen a két fiún és a családján kívül még senki nem ölelte meg őt, erre itt ez a lány, aki az unokatestvére, és aki csak úgy ölelgetni kezdte. Amíg ezen gondolkozott, a lány felugrott a kanapéról, és megragadva Yeong Wook kezét felvonszolta őt az emeletre, ahol a szobája volt. Jin-young szobájába lépve a fiú igencsak meglepődött, de mielőtt körbenézhetett volna, a lány az ágyra nyomta. Yeong Wook nem tudta, mire készül, ezért kicsit megkönnyebbült, amikor Jin-young azt mondta, várja meg ott, mindjárt visszatér, aztán kiviharzott a szobából.

Yeong Wook döbbenten forgatta a fejét. A falakról és a szekrényekről olyan fotók és rajzok néztek vissza rá, amiken szerelmes fiúk és férfiak voltak. Egyetlen női alak sem volt a képeken. Némelyik egy-egy csókjelenetet örökített meg, másokon ölelkeztek a karakterek. Néhány kép a yaoi mangákra emlékeztette a fiút, mert ugyanolyan stílusú rajzok voltak. Amikor a lány visszaérkezett a szobába, Yeong Wook-ot az egyik szekrénye előtt találta. A fiú nézelődött.

- Ó, igen. - nevetett fel zavartan a lány, mire az unokatestvére felé fordult. - Remélem, nem nézel hülyének, bár az sem érdekel, de amint láthatod, imádom a fiúk közti szerelmet.

- Nem nézlek hülyének. - bökte ki a fiú, és odasétált egy zsúfolt polchoz, amin csak mangák voltak. Látott ott számára ismerős képregényeket is, amiket már Kyu Sung szobájában látott, vagy amiket már ő is olvasott.

- Ez csak egy része a gyűjteményemnek. - vallotta be Jin-young. - A legnagyobb kedvenceim. - aztán kinyitott egy ruhásszekrényt, amiben egyáltalán nem ruhák voltak, hanem tornyokban álltak benne a mangák és egyéb könyvek.

- Úristen, te tényleg odavagy a műfajért. Biztosan nagy szakértő is vagy. - mondta Yeong Wook, miután belesett a szekrénybe.

- Az ám. - nézett büszkén a féltett kincseire Jin-young.

Yeong Wook sóhajtott egy nagyot. Talán ő is elmondhatja, hogy egy ideje őt is érdekli a yaoi. De mi van azzal, hogy ő is a fiúkat szereti? Azt is el tudná fogadni a lány? Nem volna jobb beavatni őt, hogy könnyebb legyen neki? Még sosem ismert olyat, aki előtt csak úgy felvállalhatta volna a valódi énjét. Még Kyu Sung előtt sem tehette meg.

- Három éve ennek élek. - folytatta Jin-young lelkesen, és a kezébe vett egy könyvet. - Még BL regényeket is írok, amiket az interneten teszek közzé.

- Komolyan? Akkor biztosan jó író vagy.

- Á, eleinte alig volt olvasóm. Most már azért több, de valahogy nem találják meg az írásaimat. Pedig van, aki azt állítja, jól írok. Ha gondolod, elküldöm az oldalam linkjét.

- Persze, szívesen beleolvasok. Köszönöm.

- Yeong Wook-ah, sajnálom, hogy ha undok voltam korábban. - tette vissza a polcra a könyvet Jin-young, aztán nekitámaszkodott az íróasztalának. - Igazán rendes vagy pedig. - mosolyodott el.

- Semmi baj. Inkább meséld ez, hogy a szüleid hogyan viszonyulnak ehhez a szenvedélyedhez. Nem zavarja őket?

- Apám volt az, aki nehezen szokott hozzá, de elfogadta, anyámat pedig nem érdekli. Illetve előfordult már, hogy éppen néztem valamit ebben a témában, amikor bejött hozzám, leült, aztán kérdezősködött, hogy ki kicsoda. - nevetett a lány. - Azt hiszem, élvezte is.

Yeong Wook csatlakozott a nevetéshez. - Engem apám kinyírna, ha ilyet merészelnék olvasni. - bökött a mangák felé az állával. - Főleg, ha képeket tennék ki. Persze ő sem tud mindent. - kacsintott.

- Ne! Te is olvasol? - örült meg Jin-young.

- Csak néhányat olvastam mostanában, mert van valaki, akiről kiderült, hogy szereti.

- Ó, egy lány, akinél be akarsz vágódni?

- Mi? Nem!

- Akkor fiú? - nézett reménykedően a fiúra az unokatestvére.

- Hé, én csak annyit mondtam, hogy olvastam párat, mert láttam, hogy valaki szereti. Kíváncsi voltam. Korábban sosem olvastam ilyet.

- Értem én. - mondta a lány, de azért titokzatosan mosolygott. Amíg itt vagy, olvashatsz belőle, vagy nem akarsz megnézni velem egy filmet? Kérlek! Kérlek!

Mi? Egy filmet nézni vele? Ráadásul olyat, ami a fiúk közti szerelemről szól? Sosem látott még olyan filmeket a fiú. Mi van, ha közben leleplezi magát? 

- Neked nem tanulnod kellene holnapra? - kérdezte gyorsan. Egyrészt kifogásként akarta felhasználni, másrészt viszont tudta, hogy a lánynak tényleg tanulnia kellene.

- Jaj, ne légy már ilyen. Holnap péntek, és nem írunk semmiből. - ellenkezett a lány.

- Attól még tanulni kell.

- De most vendégünk van. - mutatott Yeong Wook-ra az unokatestvére.

- Ne találj kifogásokat! Na, jó. - sóhajtott Yeong Wook. - Később megnézhetünk valamit, de előtte tanulj. Segítek.

- Igenis! Aztán beszélgethetnénk még a témáról is.

[+Zeneajánló: Egy olyan zenét ajánlok, ami mostanában nagyon tetszik, mégpedig a Block B-től a Be The Light-ot.

Odáig vagyok ezért a dalért, és bízom benne, hogy hamarosan élőben is hallhatom, ugyanis a Block B Budapestre jön októberben, csak azt nem tudni még, mikor pontosan. Már csak azért kell imádkoznom, hogy eljussak a koncertre bármi áron is! :P Hogy illik-e ehhez a részhez, azt nem tudom, mert valójában nem is ezt akartam idetenni, de végül mégis így alakult. Én félig el is tudom képzelni, hogy ez a zene szóljon valamelyik jelenetnél ebből a részből egy doramában, másrészt viszont annyira nem.

Ezt a részt valójában csak tegnap(előtt) éjszaka találtam ki, de az egyik kedvencem lett. Hamarosan jön a folytatása, ugyanis sajnos túl sok lett volna az egész egy bejegyzésben. :)]