Yeong Wook a fejét forgatva nézet körül, miközben felfelé haladtak a sötétedő utcában. Sosem látott még olyan hatalmas házakat, amik arrafelé voltak. Tudta, hogy mindet gazdagok lakják. Ahogy a szebbnél szebb villák mellett haladtak el, azon járt az esze, vajon melyik lehet Hee Sung családjáé. Mielőtt még megláthatta volna, kis irigységet érzett, amit azonnal megpróbált elhessegetni. Amikor éppen nem számított rá, az idősebb megállította őt, és megragadva a vállait egy nagy fából készült kapu felé irányította. Amíg Yeong Wook tátott szájjal csodálkozott, addig Hee Sung beütött egy kódot a kapucsengőnél, majd a kapu kinyílt egy halk hang kíséretében.

- Gyere. - mondta Hee Sung, és ismét megragadva a fiút betolta a kapun. - Üdvözöllek Lee Hee Sung palotájában. - nevetett zavartan. Yeong Wook arcáról még úgy is le tudta olvasni a megilletődöttséget, hogy nem is látta azt. Talán a fiatalabb észre sem vette, hogy még egy csodálkozó hangot is kiadott a ház láttán.

A ház annak ellenére, hogy csak hárman lakták, hatalmas volt és kétemeletes. A kaputól néhány métert sétálni kellett a bejárati ajtóig. A kert tágas volt, egy autóbejáró vezetett a garázsig, és mindenhol növények voltak. A bejárati ajtó mellett is egy kódos zár volt, amibe Hee Sung beütött egy számkódot, majd kinyílt az ajtó. Yeong Wook megfigyelte, hogy ott is, csak úgy, mint a kapunál, van egy kamera. Biztos volt benne, hogy az egész ház jól be van biztosítva a betörők ellen.

Az ajtón belépve egy kényelmes nappali tárult Yeong Wook elé. ahonnét egy lépcső vezetett az emeletre. A fiú egyből kiszúrta, hogy a falakon kínai és koreai kalligráfiák és festmények vannak, és még gyönyörű kínai porcelánokat is látott ott. Éppen ezért még jobban félt, mert bele sem mert gondolni abba, mennyibe kerülhetnek, és ha véletlenül miatta összetörik egy porcelánváza...

- Nincsenek itthon a... a szüleid? - kérdezte Yeong Wook bátortalanul, és végre odafordult a másikhoz. Hee Sung arcán egy mosoly ült, ami szinte a füléig ért.

- Á, ők általában későn jönnek haza. - válaszolta az idősebb, aki a lépcső felé indult. - Megmutatom a szobámat.

Yeong Wook a fiú után eredt, de nagyon vigyázott, nehogy nekimenjen valaminek. Csak úgy kapaszkodott a hátizsákjának a pántjába, és olyan kicsire próbálta magát összehúzni, amennyire tudta. Hee Sung az emeletre felérve a lépcsőhöz legközelebb lévő szobához ment, de mielőtt kinyitotta volna az ajtót, megragadta a fiatalabb fiú karját.

A szoba sokkal méretesebb volt, mint Yeong Wook szobája, középen egy franciaággyal. Az ablakok is nagyok voltak, és egy erkély is tartozott a szobához. A fal mellett ruhásszekrények és polcok álltak, a falra pedig egy faliújság volt téve. A faliújságra számos képeslap volt kitűzve különböző országokból, de a legtöbb Kínából. Yeong Wook úgy gondolta, Hee Sung igazán szeretheti Kínát, ugyanis a polcok is tele voltak kínai nyelvű könyvekkel. Olyan érzése volt, mintha nem is koreaiaknál, hanem kínaiaknál lenne. Akkor tűnt csak fel neki, hogy több kínai dekoráció is van a szobában, és ahogy visszagondolt pár perccel korábbra, eszébe jutott, hogy a nappaliban is látott hasonlókat, például piros színű lampionokat is, aminek a többségén kínai feliratok voltak. Nyilván valamilyen szerencsével kapcsolatos szövegek. - gondolta.

- Nézz körbe nyugodtan, mindjárt visszajövök. - hallotta Hee Sung hangját, aki már ki is ment a szobából, így magára maradt. Kicsit kényelmetlenül érezte magát, amiért valaki másnak a szobájában egyedül van, nem akart semmihez hozzányúlni. Éppen le akart ülni az ágy szélére, azonban abban a pillanatban meglátott valamit az asztalon. Egy halom könyv alatt ott feküdt egy másik, kinyitott könyv meg néhány papírlap, amikre kínai írásjegyek voltak írva. Bár rosszul érezte magát miatta, a kíváncsiságtól vezényelve kihúzta a könyvek alól a papírokat, hogy jobban megnézze magának őket. Legalább tíz darab volt belőle, és mind tele volt írva, méghozzá tökéletes, teljesen egyforma és gyönyörű írásjegyekkel.

Amíg Yeong Wook ámuldozva Hee Sung írásait nézegette, az idősebb fiú visszaérkezett a szobába két pohár üdítővel és egy kis rágcsálnivalóval. Yeong Wook ijedten kapta fel a fejét, és a másikra meredt, aki éppen becsukta az ajtót maga után.

- Jaj, bocsánat! - mondta sajnálkozva, és még meg is hajolt a fiú előtt. - Nem akartam hozzányúlni, de... ezeket te írtad?

Hee Sung nevetett. - Nincs semmi baj, ne aggódj folyton. Tessék. - és az egyik poharat átnyújtotta a fiúnak, miközben a tálcát az asztalra helyezte. - Én írtam. Gyakorlás. - vette el a teleírt lapokat, majd azután, hogy megnézte, azokat is letette az asztalra.

- Nem is tudtam, hogy tanulsz kínaiul. Mindenesetre nagyon szépek. A karakterek, amiket írtál.

Hee Sung titokzatosan mosolygott, de nem szólt semmit. Beleivott a saját italába, aztán levette az egyenruhájának a felsőrészét, amit az ágy végébe dobott. Amikor a nyakkendőjétől is megszabadult, Yeong Wook egy kicsit zavarba jött, ezért gyorsan elfordult, és úgy tett, mintha valami nagyon érdekelné.

- Tehát azért van itt ennyi kínai nyelvű könyv. - mondta a fejét forgatva. Az egyik polchoz lépve végignézett a szépen sorba rendezett köteteken. El sem tudta olvasni a könyvgerincre írt címeket.

- Nem teljesen. - szólt a másik. - Hallgassunk egy kis zenét.

Hee Sung, aki közben átcserélte az ingét egy kényelmes pólóra, a telefonján elindította a zenét, utána a készüléket az ágyra tette, ő pedig mellé ült. Ahogy elnézte a még mindig a polc előtt álló Yeong Wook-ot, boldogság járta át a szívét attól, hogy a fiú vele volt. Valamiért legszívesebben megölelte volna őt, de nem akart ráijeszteni, és abban sem volt biztos, hogy lenne hozzá bátorsága. Talán csak úgy megijesztené őt, hogy elmenekülne...

- Nem ülsz le? - kérdezte tőle. - Nézd, van itt Ppeppero meg rákszirom, egyél belőle.

Yeong Wook félénken odalépkedett az ágyhoz, és leült a másikkal szembe. Amikor az felé nyújtotta a dobozt, amiben a Ppeppero volt, meghatottan nézte az édességet. Soha senki nem kínálta még meg, ráadásul az apja miatt otthon nem ehetett ilyesmiket. Alkalmanként az édesanyjától kapott valamit az apja tudta nélkül, vagy saját magának vett egy-két finomságot, de persze csak titokban. Sosem értette, miért, de az apja ki nem állhatta az édességeket, és mondhatni még azt is utálta, ha más evett előtte valamit.

- Remélem, nem lesz gond otthon, amiért nálam vagy. - mondta Hee Sung, miközben a telefonján keresett egy zenét.

- Apámmal biztos lesz. - csóválta a fejét a fiatalabb kissé elkenődve. - Amikor felhívtam anyát, úgy hallottam a hangján, hogy ő örül, amiért van valaki, akihez mehetek, de hallottam, hogy apám morog a háttérben. Pedig úgy tudják, tanulok most is.

- Hé, ha esetleg alibi kellene, itt vagyok. Elmegyek veled, és megmondom apádnak, hogy velem tanultál egész délután és este. Aztán még azt is hozzátenném, hogy későre járt, túl fáradtak voltunk, ezért úgy döntöttünk, hogy nálam maradsz. Hidd el, elég jók a színészi képességeim, ha kell.

Yeong Wook pislogva nézte Hee Sung-ot, aztán váratlanul kitört belőle a nevetés. Az idősebb elég vicces fejet vágott, talán éppen azért, hogy jókedvre derítse őt.

- Köszönöm, hyung, de erre nem hiszem, hogy szükség volna. Meg nem is akarom, hogy apám ellenségévé válj.

- Az ellenségévé? - csodálkozott Hee Sung.

Yeong Wook biccentett. - Valamiért olyan érzésem van, hogy nem is akar senkit a közelemben tudni.

- Akkor sem, ha az illető a Leejong "örököse"? Vagyis azt hiszi, hogy az...

Ezúttal Yeong Wook megrázta a fejét, aztán sóhajtott. - Szerinte rossz hatással vannak rám mások.

- Értem. - szomorodott el az idősebb. - Megmutassam a házunkat?

Mivel Yeong Wook bólogatott, kimentek a szobából, Hee Sung pedig körbevezette a vendégét. A felső szinten, még ha elsőre nem is tűnt úgy, öt hálószoba és két fürdőszoba volt. Mind be volt rendezve és tiszta volt, akárcsak egy frissen takarított szoba. Hee Sung elmagyarázta a csodálkozó Yeong Wook-nak, hogy miért van ott annyi szoba: ha a rokonok meglátogatják őket, legyen hely nekik. Az alsó szinten még egy hálószoba volt, Hee Sung nevelőszüleié. Volt ott egy dolgozószoba és egy könyvtár-szerű szoba is. Mindkettő nagy volt, az utóbbiban rengeteg könyv sorakozott a polcokon. A könyvek nem csak koreai és kínai nyelven íródtak, hanem angolul és japánul is.

A nappalinak az egyik fala nagyrészt üvegből készült, amin keresztül nappal szépen beszűrődött a fény a házba, és ahonnét rálátás volt a gyönyörű kertre. Miután a konyhát, az étkezőt és a fürdőszobát is megnézték, a két fiú kiment az udvarra, ami akkora volt, hogy a növények között elfért egy kisebb, kínai mintára készült kerti pagoda, ami alá be lehetett húzódni a napsütés és a meleg elől. A pagodát különleges növények, szilvafák és cseresznyefák vették körül, és a közelben még egy kerti tó is volt gyönyörű lótuszvirágokkal a víztükrön. Yeong Wook soha életében nem látott még olyan elképesztő helyet. Gyanította, hogy ha világítás mellett olyan szép az a kert, akkor nappal még szebb lehet.

- A mennyországban vagyok? - csúszott ki a száján, miközben körbenézett. Hee Sung nem tehetett róla, de nevetnie kellett a fiún, ahogyan az a száját eltátva forgolódott.

- Tetszik, ugye? - kérdezte, de meg sem várta a választ, hiszen azt már rég tudta. - Anya miatt ilyen.

Yeong Wook éppen azt akarta kérdezni, hogy Hee Sung anyukája annyira szereti-e a kínai kultúrát, de akkor az idősebb elindult visszafelé a házhoz, és szólt neki is, hogy menjen. Két perc elteltével egy medence terült el Yeong Wook szeme előtt, ráadásul nem egy kisebb méretű.

- Nem jössz közelebb? - nézett hátra Hee Sung, aki a medence szélén állt. A másik nem felelt, de nem úgy nézet ki, mint aki annyira oda akar menni. Kissé rémült volt az arckifejezése. - Ha jobb lesz az idő, úszhatunk majd. - folytatta az idősebb.

- N...nem hiszem, hogy az túl jó ötlet. - szólt halkan Yeong Wook. - Igazából én... nem tudok úszni egy... egy pár évvel ezelőtt történt eset miatt.

- Komolyan? Mi történt? - ment oda ijedten hozzá a másik.

- Később elmesélem.

- Rendben. Akkor jobb lesz, ha most bemegyünk. Még a végén megfázol.

Hee Sung átkarolta a fiatalabb fiú vállát, és befelé indult vele. Kíváncsi volt, vajon mi lehet az az eset, ami miatt nem tud úszni, viszont nem akart faggatózni, azt szerette volna, hogy Yeong Wook akkor beszéljen, amikor úgy érzi, be tudja őt avatni.

Amikor beértek a házba, és indultak volna vissza a szobába, Yeong Wook összerezzent ijedtében, mert valaki éppen akkor lépkedett felfelé a garázsból a házba vezető lépcsőn. Nem számított arra, hogy valaki ott lesz. Egy elegáns, de nagyon is fiatal nő volt. Sejtette, hogy Hee Sung nevelőanyja lehet. Yeong Wook illedelmesen meghajolt előtte, és a nő is köszöntötte őket. Kedves és mosolygós volt. Hee Sung bemutatta őket egymásnak, mire a nő arcán még boldogabb kifejezés jelent meg.

- Nagyon örülök. - mondta. - Hee Sung még sosem hozott haza senkit. Örülök, hogy talált végre egy barátot.

Yeong Wook csak mosolyogni tudott. A következő pillanatban kicsit meglepődött, ugyanis Hee Sung és a nevelőanyukája nem koreaiul, hanem helyette kínaiul kezdtek beszélni egymással. Erre igazán nem számított. Ennyire szeretnék a kínai nyelvet? Vagy csak gyakorolnak?

- Apa nem jött haza? - váltott vissza koreaira Hee Sung, miközben Yeong Wook felé fordult, hogy megnézze, milyen arcot vág. Majdnem elnevette magát a fiú zavarodottságot tükröző arckifejezésétől. Szándékosan szólalt meg kínaiul, hogy tesztelhesse a másikat.

- Apádnak tárgyalása van, csak később érkezik. - válaszolta a nő szintén koreaiul. - Á, igaz is. A cégnél születésnapi parti volt ma, Park kisasszony küldött neked süteményt. Amit viszont véletlenül a kocsiban hagytam.

- Süteményt? - örült meg a fiú. - Szeretem a sütiket. Majd én lemegyek érte.

Hee Sung nevelőanyja a fiú felé nyújtotta az autó kulcsait, aki azután, hogy mondta Yeong Wook-nak, hogy maradjon ott, gyorsan leszaladt a lépcsőn. Yeong Wook zavarban volt, nem tudta, merre nézzen, amit a nő is észre vett, ezért kérdezgetni kezdte őt különböző dolgokról. Hee Sung két perc elteltével tért vissza, kezében egy fehér szatyrot tartott.

- Ne edd meg egyszerre, és adj belőle Yeong Wook-nak is. - szólt rá a nevelőanyja.

- Tudom, tudom. Felmegyünk a szobámba.

Miután a konyhából szereztek villákat, a két fiú felment az emeletre, ahol az ágyra letelepedve Hee Sung izgatottan bontogatni kezdte a szatyorban lévő három dobozt. A fiú odáig volt az édességekért, így természetesen nagyon örült a süteményeknek, ráadásul még meg is oszthatta azt valakivel, akit kedvelt.

- Egyél bármelyikből. - tolta Yeong Wook felé a dobozokat, azonban a fiatalabb nem nagyon mert hozzányúlni a sütikhez, hiszen nem ő kapta őket. Hee Sung-nak megint el kellett ismételnie, hogy egyen, de mivel továbbra sem mozdult, a saját villájára szúrva egy falatot a tortaszeletből felé nyújtott. Yeong Wook döbbenten nézett a barátjára.

- Hyung...

- Ne akard, hogy én etesselek meg. - mosolygott az idősebb. - Egyébként mit gondolsz anyáról? Kedves, ugye?

Yeong Wook, aki közben elfogadta a süteményt Hee Sung-tól, biccentett. Miután lenyelte a falatot, megszólalt.

- Igen, az, de ő...

- Kínai. - fejezte be helyette a másik. - Azért láthatsz itt annyi kínai dolgot.

- Ó! Értem. Akkor ezért tanulsz te is kínaiul...

- Ezért. Plusz vannak a távoli rokonságban olyanok, akik elvárják tőlem.

Elvárják? - gondolta Yeong Wook. Szeretett volna még feltenni néhány kérdést, azonban nem érzett bátorságot hozzá. Hee Sung végül magától kezdett mesélni neki.

[+Zeneajánló: Super Junior- It's You. Ez az, amit választottam. Gondoltam, hogy későbbre teszem majd, de valahogy mégis ide választottam. Mostanában nem hallgattam ezt a számot, pedig úúúgy szeretem, még ha elég régi is. Tudni kell, hogy Hee Sung szereti a Super Juniort, azért is választok hozzá többször tőlük valami dalt. :)

Végre elkészült... Elvileg egyszerűbben ment volna, és ez még az egyik kedvenc jelenetem is lenne pluszban, viszont nagyon betett, hogy felszívódott a korábban megírt vázlatom. Azért is haladtam lassan, mert reménykedtem kicsit, hogy mégis előkerül a dokumentum, és utáltam, hogy mást kell írnom, mint ahogy korábban megírtam. Nos, vannak benne részletek, ami hasonló lett, de nem vagyok elégedett ezzel a résszel. Nem tudom, miért, de úgy vettem észre, egy másik dokumentum is eltűnt, amiben Hee Sung és a nevelőanyja voltak a középpontban... Ki tudja, talán több is? Mindegy, nem tudok már tenni semmit.]