Kim Yeong Wook továbbra sem beszélt az apjával, amihez lassan már hozzászokott. Nem érdekelte, hogy az apja haragszik rá, megpróbálta úgy élni az életét, ahogyan neki tetszik. Ez persze nem ment túl egyszerűen, hiszen szinte arra sem volt ideje, hogy levegőt vegyen. Mégsem zavarta ez sem, mert bizonyítani akart. Csupán egy dolog miatt volt szomorú, mégpedig amiatt, hogy ritkán volt lehetősége arra, hogy találkozzon az édesanyjával és a kishúgával, pedig mindketten nagyon hiányoztak neki. Annyi vigasza maradt, hogy ott volt neki Kyu Sung, akivel szinte minden szabadidejét együtt töltötte. Viszont ez sem volt könnyű a fiú számára, ugyanis egyre többet érzett Kyu Sung iránt, így természetesen a féltékenykedés sem maradt el. Kyu Sung is így volt ezzel. Az idősebb fiú azért is féltékeny volt, mert Yeong Wook egy szobába került Park Tae-woo-val és Baek Jong Soo-val. Ezt nagyon idegesítőnek találta. Eleinte inkább örült, hogy jó helye lett a fiúnak, de később Yeong Wook egyre több időt töltött a szobatársaival, vagy ha nem is volt velük, sokszor emlegette őket, és ez Kyu Sung idegeire ment.

Bár a napok egyre csak teltek, Yeong Wook fejébe újra és újra bevillantak a annak az estének az eseményei, amikor Kyu Sung leitta magát, és természetesen ehhez hozzátartozott a másnap reggel és egyben a csók is. Merthogy akkor valami nagyon megváltozott közöttük. Ráadásul Kyu Sung-öt zavarta, hogy nem tudja, miért mondta azt neki a fiatalabb azon a reggelen, hogy "persze, nem emlékszel". Egy ideig folyamatosan kérdezgette Yeong Wook-tól, hogy mégis mit akart azzal mondani, de nem kapott választ. Yeong Wook egyszerűen csak nem akarta elárulni, mire gondolt. Valójában arra célzott, hogy az idősebb nem emlékezett arra, amikor éjszaka azzal fenyegetőzött, hogy ha el akar menni onnan, megcsókolja őt. A legrosszabbul mégis az esett neki, hogy később kiderült, Kyu Sung az egészből csak magára a vitára emlékezett, azonban az egymáshoz vágott szavakra már nem. Ebből azt a következtetést vonta le Yeong Wook, hogy a fiú egyáltalán nem is akarta őt megcsókolni.

Yeong Wook nem akarta, hogy a másik tudomást szerezzen arról, hogy mit tett vele, amíg aludt, de a szíve mélyén azt kívánta, bárcsak mégis tudná. Nehéz volt egyedül cipelnie ezt a titkot. Abban a néhány órában olyan sok minden történt közöttük, és rossz volt Yeong Wook-nak, hogy Kyu Sung nem is tud a legtöbbről. Az első alkalom, hogy Yeong Wook annyira aggódott a fiúért, hogy úgy érezte, belehal, ha nem találja meg, vagy valami történt vele, az első olyan eset, hogy Kyu Sung leitta magát, először volt annyira dühös és csalódott Kyu Sung miatt, akkor volt az első veszekedésük és az első alkalom, hogy Yeong Wook szinte teljesen meztelenül látta a másikat, majd az első csókjuk.

Később a fiatalabb fiú került minden olyan szituációt, amikor láthatta volna Kyu Sung testét, és még attól is megrémült, amikor az beszéd közben közelebb hajolt hozzá. Nem tehetett róla, de ilyenkor mindig Kyu Sung ajkaira tévedt a tekintete, majd gyorsan leszegte a fejét, hogy ne legyen túl feltűnő. Természetesen Kyu Sung-nek fogalma sem volt arról, hogy mi baja van, de nem is merte megkérdezni, nehogy megijessze a fiút a kíváncsiskodásával.

Yeong Wook azért semmire sem cserélte volna le a közös pillanatokat. Akkor volt a legboldogabb, amikor együtt lehettek. Amiatt is örült, hogy megígérték egymásnak Kyu Sung-gel, hogy sosem fognak inni alkoholt a jövőben. Úgy gondolta, rajta nem is fog múlni a dolog.

Egy hónappal az után, hogy gyakornok lett az LS Record-nál, Yeong Wook egyik este egyedül akart maradni, ezért kiment az udvarra, ami elég nagy volt ahhoz, hogy el tudjon tűnni szem elől. Hosszú ideig csak sétált össze-vissza, majd úgy döntött, bedob egy pénzérmét a szökőkútba, és kíván valamit. Emlékezett, hogy Kyu Sung azt mondta neki, ha ezt teszi, a kívánsága teljesül. Hát ki akarta próbálni.

- Hozz szerencsét. - suttogta, és megpuszilta a tíz vonos érmét, mielőtt belehajította volna a vízbe. - Nem is tudom, mit kérjek, pedig annyi mindent szeretnék. Ha többet kívánok, az nem ér, ugye? Kérlek, segíts rámutatni arra, hogy mit tegyek. Olyan tanácstalan vagyok.

A fiú sóhajtott egy nagyot, aztán előszedett még néhány érmét, és a szökőkútba dobta anélkül, hogy megszámolta volna őket. Remélte, hogy így nagyobb esélye lesz arra, hogy teljesülnek a kívánságai. Leült az egyik szobor mellé, ügyelve arra, nehogy beleessen a vízbe, és a térdét az álláig húzva beszélni kezdett, mintha csak mesélne valakinek.

- Még mindig annyira félek ettől az egésztől. Képes leszek idollá válni? Ha igen, jó idol leszek? Bárcsak sikerülne megváltoznom. Nem tehetem azt vele, hogy a sok segítsége és a bizalma ellenére elrontom. Kérlek, segíts, hogy hamar debütálhassunk, és persze sikeresek legyünk. És amiben még elkelne a segítség, az a kapcsolatom vele. Annyira kedvelem őt. Annyira vele akarok lenni. Mindig úgy hiányzik, még amikor velem van, akkor is. De mit érez ő? Nem úgy kedvel engem, ugye? Ha ő is hasonlóan érez irántam, csak adjon egy jelet, hogy tudjam. Bárcsak így volna. És azt is szeretném, hogy többé tényleg ne igyon és ne is veszekedjünk. Ő mindennél fontosabb számomra.

A fiú elhallgatott egy pillanatra, majd hang nélkül elnevette magát.

- Furcsa, igaz? - kérdezte halkan, de maga sem tudta, kitől. - Fiú létemre egy másik fiúba szerettem bele. Nem leszek képes elmondani neki, ha ő nem lép, márpedig ő nem fog. Én már az első pillanattól fogva kedvelem. Tudni szeretném, mi van vele most, mit csinál és gondol-e rám. Bárcsak itt lehetne velem.

Yeong Wook ismét hallgatott, és mielőtt folytathatta volna, meghallotta, hogy csörög a telefonja. Egyből felismerte, hogy a Kyu Sung-höz beállított zene szól. A szíve hatalmasat dobbant és óriási szemekkel bámult maga elé.

- Ez most... - bökte ki, aztán gyorsan fogadta a hívást.

- Mit csinálsz, Wookie? - szólt a telefonba Kyu Sung kedvesen. A hangja azt árulta el, tényleg érdekli, mit csinál a másik.

- Öhm... - kezdte Yeong Wook félénken, az arca égni kezdett. - Csak kijöttem levegőzni.

- Ne maradj kint sokáig, mert kezd hűvös lenni.

- Rendben.

- Amúgy nem azt mondtad, hogy nagyon fáradt vagy, ezért le akarsz vacsora után feküdni? - kérdezte Kyu Sung, mert hirtelen eszébe jutott, hogy a másik valóban ezt tervezte, mielőtt aznap elköszöntek egymástól.

- Á, igen, de hyung-ék elkezdtek valamit nézni, én pedig egyedül akartam maradni. - felelte a fiatalabb, mire Kyu Sung kicsit aggódni kezdett.

- Miért akartál egyedül lenni? Tudod, hogy jobb volna, ha társaságban lennél.

Kyu Sung ezt mondta, de nem teljesen ezt gondolta. Persze nem akarta azt sem, hogy a fiú egyedül legyen, mégis megkönnyebbült, amiért az nem akart a két szobatársával maradni.

- Tudom, tudom. Viszont ehhez most egyáltalán nem volt kedvem. Gondolkozni akartam. - vallotta be Yeong Wook. Kezével a víz felületéhez nyúlt. Hideg volt.

- Gondolkozni? Micsodán?

- Csak a dolgaimon.

- Hé, nehogy nekem szomorkodni kezdj, amíg nem vagyok ott.

- Jól vagyok. De hyung, miért is hívtál? - terelte a szót a fiatalabb.

- Csak úgy. Éppen rád gondoltam, és kíváncsi voltam, hogy mit csinálhatsz éppen.

- Rám... gondoltál? - illetődött meg Yeong Wook. Csak nem a szökőkút miatt volt? Teljesült a vágya, hogy beszélhessen a fiúval?

- Persze, hogy rád gondoltam. - nevetett Kyu Sung a telefonba. - Én mindig gondolok rád. Hiszen barátok vagyunk, nem?

Barátok... Csak barátok.

Yeong Wook hallotta, hogy a telefonba Kyu Sung őt szólítgatja, mivel nem válaszolt neki.

- Hm, barátok vagyunk. - bökte ki halkan, majd úgy döntött, inkább elbúcsúzik a másiktól. Kifogásként azt használta fel, hogy visszamegy a szobájába, és megpróbál elaludni. Így sikerült leráznia Kyu Sung-öt, azonban továbbra is kint maradt az udvaron a szökőkútnál.

- Miért csak barátként gondolsz rám? - kérdezte a fiú, amikor kinyomta a hívást. A háttérképet kezdte el nézni a telefonján, amin Kyu Sung és ő volt. A szeméből egy pillanat alatt kezdtek patakban folyni a könnyek. Olyan szánalmasnak érezte magát, mégsem volt képes abbahagyni a bőgést. Nagyon fájt neki a tudat, hogy Kyu Sung egész végig pusztán barátként gondolt rá.

Amikor Yeong Wook-nak hosszú idő múlva sikerült összeszednie magát, rájött, hogy már későre jár és egész hűvös lett kint, ezért inkább felment a szobájába. A két szobatársa egymás mellett feküdt Jong Soo ágyában, és Tae-woo laptopján egy filmet néztek. Nagyon izgatottak voltak és éppen hangosan nevettek, amikor a fiú belépett az ajtón. Yeong Wook el sem tudta képzelni, milyen filmet nézhetnek, de igazából nem is érdekelte őt, lefeküdt az ágyára.

- Hé, Kim Yeong Wook, mi a baj? - ütötte meg a fülét Jong Soo hangja.

- Miért? - kérdezett vissza a fiatalabb fáradtan.

- Furcsa vagy.

- Nem is vagyok furcsa. - ült fel a fiú. Észrevette, hogy Jong Soo már nem fekszik, hanem Tae-woo mellett ül, és őt figyeli. - Megyek letusolni. - mondta, miközben felállt, aztán a pizsamáját felkapva a fürdő felé igyekezett.

- Tudod, hogy elmondhatod, ha történt valami. - kiáltott utána Jong Soo.

- Köszönöm, hyung, de tényleg nincs semmi, csak az apám miatt van. - hazudta, és már be is ment a fürdőszobába. Jól esett neki, ahogy a meleg víz végigfolyik a testén, úgy érezte, ez egy kissé megnyugtatja őt. Elhatározta, hogy amikor visszamegy a két szobatársához, nem azt mutatja nekik, hogy rosszkedvű, hanem az ellenkezőjét, mintha őszintén tudna nevetni ő is.

Miután végzett a zuhanyzással és az átöltözéssel, kinyitotta a fürdőszoba ajtaját, és az ágya felé indult, mintha mi sem történt volna. Jong Soo követte őt a tekintetével.

- Hyung, ugye nem zavar, ha olvasok egy kicsit? - érdeklődött Yeong Wook, és a másik kettő felé nézett, miközben a ruháit az egyik székre tette.

- Nem. - válaszolta Jong Soo, aki szerint a fiú egészen máshogy festett, mint néhány perccel korábban. Mielőtt újra kérdezősködni kezdhetett volna, Yeong Wook fülig érő szájjal előhalászott az egyik dobozából egy mangát, aztán az ágyára hasalt. Az idősebb még pár másodpercig őt figyelte, de Tae-woo felháborodása az egyik jelenetnél visszarántotta őt a filmnézéshez.

Yeong Wook nagyon lassan haladt a mangával, pedig az nem olyan volt, mint egy könyv. Mégis percekig tartott neki, amíg átlapozott a következő oldalra. Hiába olvasta, akkor sem fogta fel, miről szól, vagy még azelőtt elfelejtette, hogy mit olvasott, hogy megérthette volna. A két szobatársa hamarosan végzett a filmnézéssel, úgyhogy amikor azok lefeküdtek aludni, ő is letette a mangát, és nem is kellett sok idő ahhoz, hogy mély álomba zuhanjon.

A következő napon az edzés után Kyu Sung egyből odament a fiúhoz. Aznap még alig tudtak váltani többet két szónál.

- Jobban vagy már, Wookie? - kérdezte.

- Nem is voltam rosszul. - pislogott Yeong Wook értetlenül.

- Hallottam Jong Soo hyung-tól, hogy az apád miatt rossz kedved volt este. Mi történt? Nekem nem is említetted, hogy...

- Nem volt semmi az apámmal. Nem beszéltem vele. - vágott az idősebb fiú szavába Yeong Wook.

- Hát akkor mi bajod volt?

- Semmi. Hyung túl kíváncsi volt. Egyébként megyek, mert órám lesz.

Kyu Sung a másik után nézett, ahogyan az ott hagyta. Biztos volt abban, hogy a fiúnak tényleg volt valami baja, csak azt nem értette, micsoda. Nem akarta annyiban hagyni a dolgot.

Yeong Wook felsietett a kollégiumszobájába, hogy gyorsan letusoljon és átöltözzön, majd a táskáját felkapva elindult az első emeletre, ahol a különórája volt. Az volt az az óra, amin egy pszichológus-tanárnő próbált segíteni a fiúnak, hogy felszabadultabb legyen, ne féljen a színpadtól, se az emberektől. Tulajdonképpen szinte az egész óra beszélgetésből állt, bár Yeong Wook-nak néha nehezére esett a beszéd, főleg olyankor, amikor olyasmit kérdezett tőle a tanárnő, amiről nem tudott könnyen nyilatkozni.

A következő órája színpadi mozgás volt a fiúnak, azonban előtte volt egy kis szünete, ezért szerzett magának egy pohár teát a büféből, és leült az egyik kinti padra olvasni. Örült, hogy egyedül lehet, már csak azért is, mert nem szerette volna, ha bárki meglátja, mit is olvas valójában. Tudta, hogy azért is furcsán néznének rá.

Már egy ideje ott volt, éppen lenyelte az utolsó korty teát is, amikor váratlanul Kyu Sung csodálkozó hangja ütötte meg a fülét a háta mögül.

- Te mióta olvasol yaoit?

A fiú gyorsan összezárta a mangát, majd a mellkasához szorította azt.

- Ez nem is az. - hazudta.

- Aha. Biztosan a szemem rossz. - ült le az idősebb a padra, szemben Yeong Wook-kal. - Nem tudtam, hogy érdekel a műfaj.

- Miért ne érdekelhetne?

Kyu Sung megvonta a vállát, aztán megpróbálta elvenni a képregényt a fiútól.

- Hadd nézzem, mit olvasol.

Yeong Wook egy ideig ellenkezett, végül pedig feladta. Egy nagyot sóhajtva átnyújtotta a másiknak a könyvet, aki egyből lapozgatni kezdte.

- Hm. Nem rossz. - mondta fel sem pillantva. - Ha kiolvastad, kölcsön adhatnád.

- Oké. - bökte ki a fiatalabb, és váratlanul felugrott, mert észrevette, hogy öt percen belül kezdődik az órája. - Hyung, később beszélünk. - mondta, miközben sietve elindult az épület felé.

- Itt maradt a... - kiáltotta Kyu Sung, de már mindegy volt, mert Yeong Wook szaladni kezdett, és valószínűleg nem is hallotta őt. A fiú ránézett a mangára, aztán úgy döntött, beleolvas. Mosolyogva nyitotta ki az első oldalnál. Furcsának találta, hogy Yeong Wook olyan képregényt olvasott, hiszen egyrészt sosem említette neki, hogy szereti, másrészt pedig túl félénk volt ő ahhoz, hogy egy olyan típusú dolgot a kezébe vegyen. Ráadásul a mangában olyan rajzok is voltak, amik egy pillanat alatt zavarba hozhatták Yeong Wook-ot.

Kyu Sung annyira belemerült az olvasásba, hogy észre sem vette, mennyire eltelt az idő. A délutáni énekóra előtt még lett volna neki egy stúdiógyakorlat, amire viszont elfelejtett bemenni. Legalábbis a felére. Amikor rájött arra, hogy véletlenül nem ment be az órára, úgy határozott, a másik felét is kihagyja, és majd kimagyarázza valahogy legközelebb. Pedig ő tényleg nem úgy tervezte, csupán így alakultak a dolgok. Addig is leült az udvaron egy kevésbé látható helyre, és kiolvasta Yeong Wook mangáját. Miután azzal végzett, csak élvezte a napsütést és a meleg május eleji levegőt. Az arcán különösebb ok nélkül is mosoly ült. Boldognak érezte magát. A képregényt a mellkasához szorítva a fűbe feküdt, szemét lehunyta. Azt kívánta, bárcsak vele lehetne Yeong Wook is.

Legközelebb az énekórán találkozott a két fiú. Amikor Kyu Sung felért a terembe, Yeong Wook már ott volt. Leült mellé, majd az asztalon átcsúsztatta a fiúnak a mangáját.

- Ó, ez nálad maradt. - csodálkozott a fiatalabb, és gyorsan a táskájába dugta a könyvet, nehogy mások meglássák. - Köszönöm.

- Izgalmas történet volt. - mosolygott Kyu Sung, mire a másik fiú arcán rózsaszín foltok jelentek meg. Kyu Sung hangtalanul nevetett egyet, amitől Yeong Wook csak még jobban zavarba jött.

Arra az órára az énektanárnő azt tervezte, hogy kihívja egyesével a gyakornokokat énekelni, ő pedig zongorázni fog hozzá. Mielőtt az első gyakornok mehetett volna, ellenőrizte, hogy nincs-e elhangolódva a zongora, de még azelőtt, hogy kimondta volna, hogy sajnos el van, ezért aznap úgy kell énekelniük, mert nincs idejük behangolni a hangszert, Yeong Wook mindenki meglepetésére megszólalt. Ez azért is volt különös, mert ő általában csendben ült és figyelt, amíg nem szólították fel, vagy nem éppen gyakoroltak.

- Tanárnő, a zongora csúnyán el van hangolódva. - mondta. Korábban csak azért nem tette meg, mert nem volt hozzá bátorsága, de ezúttal úgy érezte, képes lesz megszólalni, plusz aznap valamiért jobban zavarta a hamis dallam. Azért persze így is zavarba jött, ráadásul azt sem értette, miért néz rá hirtelen mindenki a teremben. Talán olyan ostobaságot mondott volna? Hamar kiderült, hogy nem.

- Yeong Wook-ah - szólalt meg a tanárnő, aki egy pillanatig még a száját is eltátotta. -, miért nem mondtad, hogy abszolút hallásod van?

- Hogy mim? - csodálkozott a fiú.

- Abszolút hallás. - felelte egyszerre Kyu Sung és a tanárnő.

- Mert... én sem tudtam. - és Yeong Wook a másik fiúra nézett. Azt sem tudta, miről beszélnek. - Az jó dolog?

- Ühüm. - bólogatott hevesen az idősebb. Megint szélesen mosolygott. Az a mosoly veszettül jól állt neki és még jóképűbbé tette. Ezzel azonban nem volt ideje foglalkozni Yeong Wook-nak, gyorsan összeszedte magát.

- És te miért nem csodálkozol, hogy van ilyenem? Még én magam is meglepődtem ezen, hisz nem is tudtam róla.

- Én már tudtam. - mosolygott tovább az idősebb. Ez a válasza csak még inkább meglepte Yeong Wook-ot. 

- H...hogyan?

- Kim Kyu Sung, te tudtál róla, és még csak nem is mondtad? - szólt közbe felháborodottan az énektanár.

- Sajnálom. - mondta Kyu Sung neki, aztán visszanézett Yeong Wook-ra. - Emlékszel, amikor együtt készültünk a meghallgatásra és feltettem néhány furcsa kérdést? Például, hogy milyen hang az, amit bejátszottam...

- Emlékszem.

- És te mindenre tudtad a választ.

- Mi olyan különös benne? - vonogatta a vállát a fiatalabb. - Mindenki tudja, nem?

- Nem. Különleges vagy, Wookie. Azóta tudom, hogy abszolút hallásod van.

- De... miért nem mondtad el, hyung? És én miért nem tudtam róla? És hogy tudtam megmondani a helyes választ?

Yeong Wook már tényleg nem értette ezt az egészet.

- A megfelelő pillanatra vártam. - magyarázta neki Kyu Sung - Kíváncsi voltam, hogy rájössz-e magadtól és egyáltalán hogyan reagálsz, ha megtudod. Meg arra is, hogy hogyan boldogulsz úgy, ha nem tudod, hogy abszolút hallásod van. Ez a képesség nagy előny számodra, ugye tisztában vagy ezzel?

- Legalább a tanárt beavathattad volna. - mondta ismételten közbeszólva a tanárnő. - Yeong Wook-ah, tényleg nem említette neked korábban senki?

- Nem. - rázta a fejét a fiú.

- Ez különös. - ült le a saját asztala szélére az énektanár - Azt mondtad, jártál énektanárhoz korábban. Egy olyannak, aki éneket oktat, fel kell tudnia ismerni ezt a képességet.

- Talán azért lehet, mert nem sokáig jártam.

- Nem. Általában egész hamar kiderül. Nem is értem, hogy én eddig miért nem vettem észre. Már a meghallgatáson felfigyeltem arra, hogy van tehetséged a zenéhez, pedig akkor is azt mondtad, nem sokáig jártál tanárhoz. Ezek szerint tehetséggel születtél.

- Igazából már korábban is mondani akartam, ha úgy ítéltem meg valamiről, hogy hamis, de nem mertem. - vallotta be Yeong Wook szégyenlősen, és a füzetét kezdte bámulni az asztalon. - Én... abban sem voltam biztos, hogy igazam van.

- Semmi baj, a lényeg, hogy most szóltál.

- És mit kell tudnom  az abszolút hallásról? Nem igazán vagyok képben ezzel kapcsolatban.

A tanárnő sóhajtott, és látszott rajta, hogy valamin nagyon gondolkozik, mielőtt válaszolna.

- Este tartok neked egy különórát itt, rendben? Elmondok mindent, és ha kérdéseid vannak, válaszolok rájuk. - mondta.

Yeong Wook kicsit megijedt attól, hogy olyan tudatlan, és nem bírta megállni, hogy ne kérdezzen még egy dolgot.

- Ez ugye nem probléma? Hogy csomó mindent még nem tudok, mégis énekes akarok lenni.

- Drágám, itt a legtöbben nem tudnak egy csomó mindent. Éppen ezért vagyunk itt. - mosolyodott el biztatóan a nő.

- Kérdezhetek még valamit? Sokan vannak, akiknek abszolút hallásuk van?

- Vannak, de azért nem olyan átlagos dolog ez. A gyakornokok közül csak néhányan rendelkeznek ezzel.

- Tényleg?

- Igen. És az egyikük éppen ebben a teremben ül.

- Ki? - érdeklődött Yeong Wook lelkesen és nagyon kíváncsian, hiszen volt valaki, aki ugyan olyan volt, mint ő. Mivel nem sokan ültek a teremben, nem sok lehetőség volt. Gyorsan körbenézett, azonban senki nem jelezte, hogy őróla volna szó. Aztán hirtelen a mellette ülő, fülig érő szájú Kyu Sung-re tapadt a tekintete. A szeme elkerekedett a felismeréstől.

- Kim Kyu Sung. - mondta ki a választ a tanárnő.

- Én. - szólt Kyu Sung ugyanakkor.

- Te? - kérdezte abban a pillanatban Yeong Wook. Nem értette, miért nem avatta be őt az idősebb, ennek ellenére boldog volt, amiért Kyu Sung-gel osztozhatott valami különlegesen. Alig várta, hogy véget érjen az óra, és beszélhessenek. Rengeteg kérdés merült fel benne egy másodperc alatt.

[+zeneajánló: A BTOB- Irresistible Lips című dalát gondoltam egyik zenének ide, leginkább ahhoz a részhez, amikor Yeong Wook kerüli Kyu Sung-öt és a bizonyos szituációkat és folyamatosan a szájára téved a tekintete. Ezt csak megemlítettem, nem volt olyan jelenet, viszont elképzelni attól el lehet. :)

A másik zene a Flower Boy Next Door egyik betétdala, a Wish It Was You Lee Jung-tól. Azt hiszem, ezt még nem tettem ki ide, legalábbis remélem. :)

Ezt ahhoz a részhez gondoltam, amikor Yeong Wook a szökőkútnál van, magában beszél, illetve kíván valamit, majd Kyu Sung felhívja őt, utána sírni kezd, később pedig visszamegy a szobájába. Ezt olyan szenvedős dalnak gondoltam, hiszen mindketten szenvednek éppen.]