Azon a napon elég kellemes volt az idő Szöulban. Kim Yeong Wook a táskájának a pántjait szorongatva sétált az iskola felé, és azon törte a fejét, hogyan élje túl azt a napot. Az iskola mindig nagy nyomást jelentett számára annak ellenére is, hogy jó tanuló volt. A külvilág felé azt mutatta, szeret iskolába járni. Márpedig nem így volt. Az osztálytársai mindig őt találták meg, ha valakivel szórakozni akartak. Mindig is szeretett volna elég erős lenni ahhoz, hogy megvédhesse magát, viszont valahogyan nem volt bátorsága hozzá, és barátai sem akadtak, akik segíthettek volna neki.

A fiú egy pillanatra megállt az iskola előtt, felnézett a már jól ismert épületre, és arra gondolt, nem volna-e jobb megszöknie.

- Mik nem jutnak eszedbe! - mondta magának halkan. Tudta, hogy az apja nagyon mérges volna rá, ha csak egy napot is ellógna. Éppen folytatni akarta az útját, amikor is megpillantott egy furcsa fekete autót, aminek az ablaka sötétített volt. Azokra az autókra emlékeztették, amikkel a gazdagokat viszik ide-oda. Pislogva nézett a mellette lassan elhaladó járműre, majd a vállát megvonva bement a kapun.

Az első órájuk angol nyelv volt aznap, ezért Yeong Wook a becsengetésig az előző órán tanultakat olvasgatta. Nem is volt jobb dolga. Hallotta, hogy a többiek szórakoztatónak tartják, hogy már megint tanul, de megpróbált nem foglalkozni velük. Az óra kezdete előtt öt perccel az osztályfőnök lépett be a terembe az angol tanárral és egy ismeretlen fiúval egyetemben. Mindenki a helyére ült, hogy aztán kíváncsian nézzen a fiúra, akiről sejthető volt, hogy új osztálytárs. Néhányan suttogva folytattak beszélgetéseket, és még az sem érdekelte őket, hogy az újonnan érkezett fiú mindezt látja.

- Szép jó reggelt mindenkinek! - köszöntötte a diákokat az osztályfőnök. - Mielőtt belevágnátok az angol nyelv tanulásába, hadd mutassam be nektek Lee Hee Sung-ot, aki mostantól az osztályotokba fog járni.

Az osztályteremben váratlanul egy kisebb hangzavar kezdődött, egyedül csak Kim Yeong Wook ült nyugton a helyén, ő egy hangot sem adott ki, csupán kíváncsian figyelte az új fiút. Lee Hee Sung. Vajon milyen lehet? Ő is bántani fogja? Vagy esetleg levegőnek nézi majd? Mindenesetre nem tűnik gonosznak. Ilyesmi gondolatok jártak Yeong Wook fejében.

Hee Sung nem tűnt magasabbnak Yeong Wook-nál. Fekete haja és az egyenruhája tökéletesen állt. Olyannak nézett ki, mint aki odafigyel a külsejére és a viselkedésére. Udvariasan meghajolt az osztály előtt, és amikor arra kérték, hogy mondjon magáról néhány szót, megtette anélkül, hogy ellenkezett volna. A hangja határozottnak tűnt.

- Köszönjük szépen a bemutatkozást. - szólt ismét az osztályfőnök. - Ott van egy szabad hely az ablaknál, oda leülhetsz. Ha bármiféle probléma adódik, a tanáriban megtalálsz, de az osztálytársaidtól is kérhetsz segítséget.

Hee Sung a helyére sétált, az osztályfőnök pedig ismét az összes diákhoz beszélt a teremben.

- Kérek mindenkit, hogy bánjatok jól Hee Sung-gal, és fogadjátok be őt magatok közé. Jó tanulást. Később találkozunk az osztályfőnöki órán.

Yeong Wook észre sem vette, hogy a tanáruk kiment a teremből, ugyanis azon gondolkodott, hogy ő szeretne segíteni Hee Sung-nak, és beszélni is vele, csak éppen semmi bátorsága sincs hozzá. Félénken vetett egy pillantást rá, de már ez megrémisztette. Kezdte úgy érezni, Hee Sung amúgy sem barátkozna vele.

Ahogyan a napok telni kezdtek, Yeong Wook egyre inkább azon a véleményen volt, hogy az új fiú levegőnek nézi, bár még mindig jobb volt, mintha ő is bántani kezdte volna. Ami furcsa volt, hogy Hee Sung a többiekkel sem beszélt. A többi diák megbámulta őt, különösen a lányok, és ki is beszélték a háta mögött, de senki nem ment oda hozzá, és ez fordítva is igaz volt. Yeong Wook szánta is őt ezért, de örült is annak, hogy nem csatlakozott azokhoz, akik bántották őt. Talán csak túl félénk, azért nem beszél senkivel...

A kíváncsi tekintetek napról napra ritkábbak voltak, lassan mindenki hozzászokott ahhoz, hogy az osztálylétszám bővült. Minden a régi kerékvágásban ment tovább.

Két hét telt el azóta, hogy Hee Sung megérkezett az iskolába. Éppen ebédszünet volt, annak is a második fele. Yeong Wook egy könyvvel a kezében tért vissza a terembe a könyvtárból. Már a folyosón sétálva olvasni kezdte a könyvet, amit kikölcsönzött, és ahogy ezt az osztálytársai látták, ki is használták. Az egyik fiú szándékosan Yeong Wook-nak ütközött, ezért a könyv egy hangos puffanással a földre esett. Yeong Wook tudta, hogy nem ő volt a hibás, mivel figyelt arra, hogy kikerülje az embereket, mégis elnézést kért.

- Szerinted az elég? - nézett rá a fiú felháborodottan. - Mit képzelsz, hogy csak úgy nekem jössz?

- Én... - kezdte Yeong Wook, azonban nem tudott mit mondani, a fiú pedig rátaposott a könyvre, amin nemcsak, hogy a lábnyoma maradt rajta, de még szét is szakadt egy kicsit. - Az egy könyvtári könyv. - nyögte ki hatalmas rémült szemekkel. A sírás kerülgette.

- Hoppá! - vigyorgott a fiú önelégülten, és rácsapott Yeong Wook vállára. - Sajnálom, Yeong Wook-ah, úgy tűnik, ki kell fizetned a könyvet. Legközelebb légy óvatosabb.

Időközben többen is köréjük gyűltek, de senki sem segített Yeong Wook-nak, mind csak nevetni tudtak rajta. Aztán...

- Hagyjátok őt békén! - hallatszott Hee Sung addig alig hallott hangja. Sokkal magabiztosabb volt, mint korábban.

A többiek hangos kacagásban törtek ki. A fiú, aki nekiütközött Yeong Wook-nak, vigyorogva  megfordult, így szembe találta magát Hee Sung-gal.

- Miért? Ki vagy te? - kérdezte.

- Csak hagyjátok békén. - ismételte meg Hee Sung, aki nem nézett Yeong Wook-ra. - Ha valakit terrorizálni akartok, legyek én az, ne ő.

- A kezét nem akarod fogni? - vetette oda neki egy lány, mire mindenki felnevetett. - Miért véded őt annyira?

- Miért baj, ha valaki védi a barátját? - kérdezett vissza Hee Sung gondolkodás nélkül. Igazán erősnek tűnt, hogy szembe mert szállni az osztálytársaival, akik ok nélkül rászálltak egy gyengébb társukra.

- Barát? - szólalt meg halk, reménykedő, ugyanakkor meglepődött hangon Yeong Wook. Még sosem nevezte őt senki a barátjának. Alig lehetett őt hallani, talán nem is szánta senkinek azt, ami kicsúszott a száján. Hee Sung mégis meghallotta, mosolyogva nézett a fiúra.

- Barát. - mondta.

- Barát? - nézett rá furcsán az a fiú, aki az egészet elkezdte, aztán hangosan kitört belőle a nevetés. - Még csak egy szót sem váltottatok egészen eddig.

- Miért ne lehetne a barátom? Képzeljétek, Kim Yeong Wook és én barátok vagyunk. Ha nem hagyjátok békén...

- Mi lesz? Árulkodni fogsz a tanítóbácsinak?

Hee Sung vetett a balhézó fiúra egy utolsó pillantást, de anélkül, hogy felelt volna neki, lehajolt a könyvért a földre, majd megragadva Yeong Wook karját, kivonszolta magával a fiút az udvarra. Yeong Wook szóhoz sem jutott, és nem csak amiatt, hogy valaki a barátjának nevezte őt, hanem azért sem, mert Hee Sung hozzá ért, és csak úgy maga után húzta őt. Tényleg nem beszéltek még korábban, ezért eléggé különös volt, hogy kiállt mellette, ráadásul még a barátjának is nevezte.

- K...köszönöm. - bökte ki Yeong Wook szégyellősen, amikor végre megálltak. Arcán rózsaszín folt jelent meg, szemét lesütötte. - De nem... nem kellene legközelebb megvédened.

- Ugyan miért nem? - tudakolta Hee Sung csípőre tett kézzel.

- Ha megteszed, te is az én sorsomra jutsz. - magyarázta Yeong Wook, és végre ránézett a másikra. Aggódott. - Már elkezdődött. De talán még megváltoztathatod. Nem kell, hogy téged is bántsanak.

Hee Sung elmosolyodott. Másodjára azóta, hogy megjelent az iskolában. Az a mosoly nagyon jól állt neki, és valamilyen okból kifolyólag megnyugtatta Yeong Wook-ot.

- Kedves vagy, de inkább magad miatt aggódj. - mondta. - Különben is, mi van, ha én nem bánom, ha ugyan olyan leszek, mint te?

- Huh?

- Izé... Amit ott mondtam, azt komolyan gondoltam. Szeretném, ha a barátom lennél. - és Hee Sung arca is kipirult egy pillanat alatt. - Tudod, nincsenek barátaim, és úgy vettem észre, te is egyedül vagy. Sajnálom, hogy eddig nem szóltam hozzád, de az igazat megvallva nem igazán tudok kezdeményezni. Látom, te sem. De nem akartam csak nézni, ahogy bántanak, ezért...

- Barát? - szólt közbe Yeong Wook pislogva. A hangján hallható volt a meghatódottság. - Soha senki nem akart a barátom lenni.

- Nem is értem, miért. Talán csak a normális emberekkel nem foglalkoznak. Na, mit szólsz ahhoz, ha mi ketten barátok leszünk ezentúl?

Yeong Wook hálásan bólogatott. - Legyünk barátok. - mondta ki a számára oly furcsa szavakat.

- Köszönöm. - mosolygott tovább Hee Sung. A mosolya valahogy olyan érdekes is volt. Kedvessé és aranyossá tette. Sőt mi több, egészen jóképűvé is.

Yeong Wook olyan boldognak érezte magát, mint még soha előtte. Ki sem tudta volna fejezni, mennyire. Végre neki is van egy barátja! Egy barát, akivel mindent megbeszélhet, akivel programokat csinálhat és aki kiáll mellette. Az, hogy valaki a barátja akar lenni, nagyon sokat jelentett számára. Mosolyogva néztek egymásra, azonban Yeong Wook-nak hirtelen eszébe jutott a könyv, amit éppen csak kikölcsönzött a könyvtárból, máris tönkrement. A könyvtáros pedig még mondta is neki, hogy új könyv. A mosoly azonnal eltűnt az arcáról, és azt aggodalom váltotta fel.

- Mi a baj? Talán már meg is gondoltad magad? - érdeklődött Hee Sung a másik fiú arcát látva.

- A könyv. Hogyan fogom elmagyarázni, mi történt? És hogyan fogom kifizetni? - aggodalmaskodott Yeong Wook. Hee Sung azonban nem úgy nézett ki, mint aki annyira aggódna. Megnézte magának a könyvet, aztán felmutatta.

- Ezt majd elrendezem én. Ha nem bánod, holnapig kölcsönveszem. - és Hee Sung titokzatosan rákacsintott a másikra, aki természetesen nem értette, hogyan akarja elrendezni a könyv körül adódott bajt. Amikor rákérdezett, választ nem kapott, természetesen. Jobb ötlet híján nem tehetett mást, mint megbízni Hee Sung-ban.

A két fiú végül visszament az osztályba, és végigülték a maradék órákat, aztán együtt indultak haza. Attól a naptól fogva Kim Yeong Wook és Lee Hee Sung nagyon jó barátok voltak. Hee Sung megígérte a másiknak, hogy bepótolnak mindent, és egy csomó új dolgot fog mutatni neki, olyan dolgokat csinálnak majd, mint amiket a barátok szoktak.

A következő napon, amikor az iskolában találkoztak, Yeong Wook egyből a könyv felől érdeklődött, mire Hee Sung mosolyogva előhalászott egy szatyrot a táskájából. A szatyorban benne volt ugyanaz a könyv, mint amit Yeong Wook előző nap kikölcsönzött, csak éppen ez a példány sérületlen volt. A fiú gyorsan előszedte, hogy belenézzen, és akkor fel is tűnt neki, hogy az egy frissen vásárolt kötet.

- Ez nem ugyan az. - nézett fel rémülten Hee Sung-ra. - Ezt nem adhatom vissza, még csak pecsét sincs benne.

- Nem is kell, mert ez a tiéd. - mosolygott Hee Sung nyugodtan.

- Tessék?

- Nem kell aggódnod, már el van simítva a könyvtárral az ügy.

- Hogyan? Mit tettél?

- Á, csak vittem egy példányt belőle, plusz volt otthon pár felesleges könyv, amit elhoztam.

- Komolyan?

- Igen. Szóval amiatt sem kell aggódnod, hogy rosszat gondolnak rólad. Amúgy is azt mondtam, én tettem tönkre azt a könyvet.

- Hogy mit tettél? - döbbent meg Yeong Wook egy percen belül sokadjára. - Erre nem lett volna szükség.

Hee Sung csak megvonta a vállát, és jókedvűen nézett a másik fiúra. Örült az örömének, ez őt is boldoggá tette. Éppen ezért nem mondhatta el az igazat, mit kellett tennie azért, hogy ne keveredjen bajba Yeong Wook. Illetve volt még egy másik oka annak, miért nem mondhatta el, mit tett: nem állt készen arra, hogy felfedje a valódi kilétét a fiú előtt. Először el kellett érnie, hogy még közelebb kerüljenek egymáshoz.

[+Zeneajánló: Bár nem vagyok hatalmas rajongójuk, a Bangtan Boys Save Me című számát gondoltam ehhez a részhez.

A félreértések elkerülése végett: NEM utálom a BTS-t, sőt... Csak éppen nem vagyok ARMY (ha valaki nem tudná, ez a banda rajongóinak a neve). Tudom, hogy sokan szeretik a BTS-t Magyarországon, és sajnos vannak olyanok is, akik utálják azokat, akik nem szeretik őket, ezért is akartam leírni, hogy nekem nincs bajom velük. Őszintén szólva azt sem tudtam, kik ők, először egy lánynak az Instagramján láttam a nevüket úgy 3 éve (?), de akkor nem érdekelt annyira, hogy utánanézzek, vagy max annyira, hogy tudjam, ez egy együttes. Talán akkor még annyira nem is voltak népszerűek, mert nem is sokszor találkoztam velük, most már annál inkább. Valójában nem hallgattam őket, talán csak akkor, ha véletlenül a lejátszási listában benne volt YouTube-on egy-egy videójuk, de nem nagyon akartam hallgatni őket. Aztán jött tavaly októberben a Blood Sweat & Tears című daluk, amibe teljesen beleestem, így kezdtem el hallgatni több számukat is, plusz a Koreai Kulturális Fesztivál napján is hallottam például a FIRE-t, ami szintén tetszett (előtte már hallottam, akkor is bejött, de csak ekkor jutottam el arra a szintre, hogy le is töltsem). Rájöttem, tényleg tehetségesek, és megértettem, hogy ezért van annyi rajongójuk. Furcsa, de a MAMA szavazáson is rájuk szavaztam az egyik kategóriában. Jól táncolnak és énekelnek, jók a dalaik, ennek ellenére valahogy mégsem lett belőlem ARMY (még...), nem olyat érzek, mint akkor, amikor a Super Junior-t, a Bigbang-et, a BTOB-t vagy a VIXX-et kezdtem hallgatni (azért ez a négy, mert nekik a rajongói táborába tartozom, azaz ELF, VIP, Melody és Starlight vagyok). De bizonyára mostantól jobban oda fogok figyelni rájuk. :) Rádöbbentem, hogy a történetben megalapuló banda is a BTS-hez hasonlít stílusban, ezért tényleg jobban figyelnem kell őket! :D]