Kint gyönyörű idő volt, amikor kedd reggel Yeong Wook kinyitotta a szemét. A nap sugarai bevilágították a szobát. A fiú mosolyogva fordult a hátára. Jó kedve volt. Úgy érezte, az a nap tökéletes lesz számára, csupán azt nem tudta, miért. A kezébe vette a telefonját, hogy megnézze az időt, azonban még azelőtt, hogy azt látta volna, a háttérképre tévedt a tekintete. A szája még szélesebb mosolyra húzódott. Ugyanis a fotón ő és Kyu Sung volt, és a meghallgatása után készült. Az idősebb fiú ragaszkodott a képhez, ezért gyorsan el is készítette, majd átküldte Yeong Wook-nak, aki kitette háttérképnek anélkül, hogy a másiknak elárulta volna azt. Tetszett neki a kép, még akkor is, ha az ő arca fáradt és izzadt volt, és lerítt róla, hogy hamarosan összeesik.

- Jó reggelt! - suttogta a képen Kyu Sung-nek, de abban a pillanatban észrevette, hogy már kilenc óra elmúlt. Az arckifejezése azonnal megváltozott. - Aish! Már rég fel kellett volna kelnem. - ült fel gyorsan, aztán kimászott az ágyból.

Miközben a fiú megigazította az ágyneműt, majd előkészítette az egyenruháját, azon gondolkodott, hogy szinte úgy érzi, mintha együtt élne Kyu Sung-gel, de nem csupán barátként, hanem inkább úgy, mint két szerelmes.

- Nem! Ezt verd ki a fejedből, de azonnal! - mondta magának - Ő biztos nem így gondolná.

Elindult kifelé a szobából, és reménykedett benne, hogy Kyu Sung nem hallotta őt, viszont hamar kiderült, hogy az idősebb már nincs otthon. Éppen a fürdőszobába akart menni, amikor észrevette, hogy az étkezőasztalon van valami. Odasietett megnézni, hogy mi lehet az. Egy világossárga jegyzetlap volt, rajta pedig egy kulcs feküdt. Yeong Wook a kezébe vette a papírt, amire egy üzenet volt írva.

"Jó reggelt, Wookie! Elmentem a kiadóba. A hűtőben találsz reggelit. Mindenképpen egyél, mielőtt elmennél! Később találkozunk, de majd hívj fel, ha végeztél mindennel. Ha nem venném fel, próbálkozz újra, ugyanis még mindig forgatás lesz. Nem tudom, én mikor végzek. Itt a kulcsod, hogy szabadon járkálhass ki a lakásból és be a lakásba. Legyen szép napod! Kyu Sung ^_^"

Yeong Wook akaratlanul is elmosolyodott, majd meghatódva felvette a kulcsot is az asztalról, és az ujjai közé zárta azt. Emlékezett arra, hogy pénteken Kyu Sung megemlítette, hogy ad neki egy lakáskulcsot, de biztosra vette, hogy már akkor megfeledkezett róla, hiszen többé nem került szóba a dolog. És mégsem... Elmondhatatlanul boldog volt ettől az apróságtól is. Most már tényleg úgy érezte, mintha lenne valami komolyabb közte és Kyu Sung között. Akkor is, hogy ha csak a képzelete játszott vele.

A fiú még akkor sem tudta visszatartani a vigyorgást és levenni a szemét az üzenetről és a kulcsról, amikor leült reggelizni. Nem tehetett róla, de annyira romantikusnak találta a helyzetet. Kezdte azt gondolni, hogy Kyu Sung egy romantikus srác, aki elkényezteti a barátnőjét. Ha már vele olyan kedves és figyelmes mindig, akkor egy barátnő úgy érezheti magát mellette, akár egy királynő. Na, igen... egy barátnő. Tartott attól minden egyes nap, hogy Kyu Sung bejelenti neki, van egy barátnője. Tudta, hogy abban az esetben összetörne, akár egy leejtett üvegpohár.

Habár Yeong Wook azt gondolta, hogy egészen hamar végezni fog mindennel aznap, minden teljesen másképp alakult, ami a kedvét is elrontotta a végére. Az iskolába sikerült akkor megérkeznie, amikor éppen csak becsengettek órára, így várakoznia kellett, mert az osztályfőnökének éppen órája volt, és még az igazgató sem volt bent a tanáriban. Pechjére a japántanárjának lyukasórája volt, és összetalálkozott vele a tanáriszoba előtt. A félig japán, félig koreai férfi ragaszkodott ahhoz, hogy beszélgessenek, beterelgette a fiút az egyik üres terembe, ezért Yeong Wook kénytelen volt vele maradni a csengetésig. Annak azért örült, hogy nem sok idő volt már hátra az óra végéig.

- Hallottam a többi tanártól, hogy énekes leszel. - ült le a tanár az asztalhoz, szemben a fiúval. Most kivételesen koreaiul beszélt. Az óráin rendszeresen japánul kommunikált a diákokkal, hogy azzal is fejlessze a nyelvtudásukat. Sok esetben ez a visszájára sült el, mert a diákok képtelenek voltak követni őt, nem értettek mindent, de még csak nem is kérdeztek.

-Á, nem, attól még eléggé messze vagyok. - felelte Yeong Wook zavartan. - Gyakornok leszek először.

- Igen, persze. - nevetett fel a férfi. - Aztán ügyes legyél. Remélem, sikereket érsz majd el. Ha felvettek egy olyan ügynökséghez, bizonyára megvan a tehetséged hozzá. Egy nap remélhetőleg láthatlak majd a színpadon.

- Köszönöm, sensei. - hajolt meg a fiú boldogan.

- Tudod, Kim Yeong Wook, azért sajnálom, hogy nem leszel ott az óráimon. Te vagy a legjobb diákom.

- I...igazán? - döbbent le Yeong Wook a hallottaktól. Nem hitte volna, hogy bármelyik tanár is így gondol rá. Ráadásul japánból sosem volt olyan nagyon jó. A jegyei nem voltak rosszak, viszont annyira fényesek sem. Voltak nála sokkal jobb tanulók abból a tantárgyból.

- Igen. - bólogatott a tanár - Tisztában vagyok azzal, hogy vannak nehézségeid a nyelvvel, azonban az órán mindig jó volt a magaviseleted, míg a többiek hangoskodtak vagy aludtak. Néha úgy éreztem, te vagy az egyetlen, aki figyel és jegyzetel. Ugye tudod, hogy az idoloknak a legtöbb esetben kell tudni japánul?

Yeong Wook biccentett egyet, mert a csodálkozástól még mindig képtelen volt megszólalni. Aztán valahogy mégis rávette magát.

- Már megkaptam az időbeosztásomat tegnap, és hetente kétszer lesz japán nyelvórám. - mondta.

- Jól van. Talán sikerül nem elfelejtened az eddig megtanultakat. Bármikor megkereshetsz, ha problémád adódik a japánnal. Szeretném, ha sikerülne néha bejárnod az óráimra is. Emellett pedig szeretnék neked feladatokat adni. Elküldöm mindig az órai anyagot és azt, hogy milyen feladatot kérek tőled, rendben?

- Igen. De sensei, remélem, nem lesznek túl nehezek a feladatok. - nevette el magát Yeong Wook, aztán a tanár is. Mielőtt még bármelyiken megszólalhattak volna, kicsengettek az óráról. A fiú gyorsan felpattant a székről. - Sajnálom, sensei, de most muszáj mennem, mert beszélnem kell az osztályfőnökkel. - hadarta szokatlanul gyorsan.

- Rendben, fiam, menj csak. - állt fel a férfi is, és a kezébe vette a holmijait. - Ne felejtsd, amiről beszéltünk. És persze hwaiting!

- Köszönöm. - szólt japánul Yeong Wook, és tiszteletteljesen meghajolt. Megfordult, hogy kimenjen a teremből, azonban mégis visszanézett a tanárra. - Örülök, hogy tudtam a sensei-jel beszélni, mielőtt elmegyek. Még nem tudom, mikor jövök órákra legközelebb. Eléggé sűrű az időbeosztásom, és az első hetek a legfontosabbak a kiadónál.

- Tudom, tudom. - mosolyodott el a japántanár - Most már menj, különben nem tudsz beszélni Han tanár úrral.

Yeong Wook még egyszer meghajolt, aztán kiment a teremből, hogy megkeresse az osztályfőnökét, akivel sikerült elég hamar elintézni, amiért valójában bement az iskolába. Azt viszont nem kerülhette el, hogy találkozzon a többi diákkal, akik ezúttal is másképpen viselkedtek vele, mint előtte bármikor. Lelkesen integettek és köszöntek neki. Örült, amikor végre elszabadulhatott az iskolából, és felszállhatott a buszra, hogy arra a helyre menjen, ahová megbeszélte a találkozót az anyukájával.

A bankban nagyon sokan voltak, emiatt pedig Yeong Wook és az édesanyja hosszú ideig várakozott az egyik sarokban. A fiú úgy érezte, sosem végeznek ott. Amint sorra kerültek, megkönnyebbülve ugrott fel a székről. Persze az ügy intézése ettől még nem ment túl gyorsan, legalább fél órát kellett a banki ügyintéző asztalánál ülniük, bár a fiú inkább érezte örökkévalóságnak azt az időt.

- Ez is megvan. - mondta Yeong Wook édesanyja, amikor kiléptek az utcára. - Kellenek fénymásolatok az irataidról is, ugye?

- Igen.

- Akkor menjünk. Mindent elhoztál, ami kell? - kérdezte a nő.

- Igen, de most jutott eszembe még valami. - válaszolt Yeong Wook aggódva - Nem tudom, hogy mostanában szükségem lesz-e rá, de nincs útlevelem. Eddig erre nem is gondoltam. Még ha nem is kell majd a közeljövőben, nem kellene megcsináltatni, hogy ne akkor kelljen kapkodni, amikor szükség lesz rá?

- Igaz. - és a fiú édesanyja elgondolkodott - Erre én sem gondoltam. Valamikor úgyis kell majd, úgyhogy kérek időpontot neked. Ne aggódj, minden rendben lesz.

- Köszönöm, anya. Mihez kezdenék nélküled?

- Jaj, fiam, még a végén elpirulok. - mosolygott a nő - Siessünk, intézzük el a fénymásolást, aztán együnk valamit. Kitudja, mikor tudok megint a fiammal kettesben lenni. Talán sosem tudunk már nyugodtan ebédelni egy étteremben, hiszen hamarosan híres leszel.

Yeong Wook úgy hallotta az édesanyjának a hangján, mintha kicsit szomorú volna. Ezt viszont próbálta elrejteni a fiú elől. Egy pillanat erejéig azt kívánta Yeong Wook, bár ne ment volna el a meghallgatásra és bár ne írta volna alá a szerződést az LSR-rel. A gondolat, hogy többé már nem tud normális emberként kimenni az utcára a családjával, őt is elszomorította. Legalábbis idővel úgy lesz majd. Ezek a gondolatok töltötték meg a fejét később is, amikor már az étteremben ültek. Néha annyira elkalandozott, hogy elfelejtett enni, az anyukájának kellett visszarángatni őt a valóságba.

Négy óra körül járt az idő, amikor Yeong Wook és az édesanyja búcsút intett egymásnak egy buszmegállóban. A fiú szólt, hogy pénteken hazamegy a szükséges dolgaiért, mivel másnap költözik a kollégiumba, és véletlenül sem szeretne összetalálkozni az apjával. A nő megígérte, hogy gondoskodik arról, nehogy addig hazamenjen a fiú apja, amíg az összepakolja a cuccait. Biztosra vette, hogy abból megint csak veszekedés lenne.

- Mondtam, hogy ne aggódj semmi miatt. - ölelte meg Yeong Wook-ot - Csak magaddal foglalkozz most, jó?

- Anya... - suttogta a fiú könnyes szemmel.

- Nincs szükséged valamire? Nem kellene vennünk néhány dolgot, mielőtt beköltözöl?

- Dehogy! Mindenem megvan, és úgy tudom, ha mégis szükségünk lenne valamire, akkor megkapjuk.

- Rendben. Ha meggondolod magad, csak szólj.

- Hm, talán Eun-sook az egyetlen, amire még szükségem van. Mármint... szeretném látni, mielőtt beköltözök.

- Holnap találkozhatsz vele délután, mielőtt haza vinném az óvodából. Mi lenne, ha odajönnél? Utána elmehetnénk enni megint.

- Ühüm. Ha közbejönne valami, telefonálok.

- Jól van. Most már menj szépen, vidd el a papírokat Lee elnöknek.

Yeong Wook még egyszer megölelte az édesanyját, aztán felszállt a buszra, ami éppen megállt a buszmegállóban. Miután leült, az első dolga az volt, hogy Kyu Sung-öt kezdte tárcsázni, aki viszont nem reagált a hívásra. Mivel az idősebb azt írta neki, hogy próbálkozzon többször, ha nem veszi fel, ezért meg is tette, mégsem tudta elérni a fiút. Úgy gondolta, csakis a klipforgatás miatt fordulhat elő, hogy sokadik próbálkozásra sem veszi fel, úgyhogy helyette írt neki egy üzenetet.

"Hyung, végeztem. Most a kiadóba megyek. Hol vagy?"

Nem várt választ, és nem is kapott. Meg tudta érteni. Kyu Sung elfoglalt volt egész nap. Mégis zavarta, hogy a fiú nem írt neki vissza. Yeong Wook félpercenként ellenőrizgette a telefonját, hátha mégis kapott üzenetet, azonban csalódottan kellett leszállnia a buszról, hogy aztán ugyan olyan csalódottan vegye az irányt az LS Record épülete felé.

Lee Sung-ho nem tartózkodott az irodájában, de Yeong Wook-nak szerencséje volt, hogy összetalálkozott a mindenki által csak Mr. Dance-nek hívott tánctanárral. A férfi elvette tőle az iratokat, és megígérte, hogy mindet odaadja majd az elnöknek. Yeong Wook ezután indult volna a saját útjára, viszont a tánctanár azt akarta, hogy kövesse, mert beszélni akar vele. A fiú egy kissé félénken ment Mr. Dance után, aki egy pihenőszobába nyitott be, és amikor látta, hogy az üres, besétált oda. Yeong Wook elképzelni sem tudta, mit akarhat tőle az a tánctanár, akivel addig csupán kétszer találkozott. Hamar kiderült, hogy nem kell aggódnia, ugyanis a férfi a táncórákról akar beszélni vele, aztán feltett néhány kérdést is neki. Elárulta, hogy ő intézte el, hogy Yeong Wook melyik csoportba kerüljön, azaz kikkel kerüljön össze a táncórákon, mert a tehetsége miatt kár lett volna a gyengébb gyakornokok közé betenni őt. Ez igazán megnyugtatta a fiút, hiszen így biztos lehetett abban, hogy valóban tehetségesnek tartják.

Yeong Wook telefonja váratlanul csörögni kezdett a zsebében.

- Elnézést. - mondta a fiú, és ügyetlenül elővette a készüléket. Kyu Sung kereste. Az ajkába harapva, fájó szívvel éppen azon volt, hogy elutasítsa a hívást, amikor is Mr. Dance felállt, a fiú papírjait pedig a kezébe vette.

- Vedd fel nyugodtan, nekem úgyis sietnem kell a következő órámra. - szólalt meg, és már indult is kifelé a pihenőszobából. Amint becsukódott utána az ajtó, Yeong Wook fogadta a hívást.

- Hyung! - kiáltotta el magát.

- Sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem. - hallotta Kyu Sung kedves hangját a telefonban. - Most végeztünk, viszont nem tudok elszabadulni, mert elvisznek minket enni valahová.

- Ó, jól van. Akkor...

- Nyugodtan menj haza, most már be tudsz menni a lakásba. Remélem, minden jól ment ma.

- Ühüm.

- Le kell tennem. Otthon találkozunk.

- Hyung... Köszönöm.

Úgy hallatszott a telefonban, mintha Kyu Sung halkan nevetett volna, mielőtt kinyomta a hívást. Yeong Wook a telefonjára bámult. Nem gondolta, hogy olyan rövid ideig fognak beszélni, se azt, hogy nem fognak találkozni estig. Márpedig Kyu Sung csak este ért haza.

Yeong Wook unatkozott egyedül az idősebb fiú lakásán, ezért úgy döntött, egy kicsit gyakorol pár tánclépést. Eléggé fáradt volt aznap, emiatt pedig hamar lefeküdt. Egy ideig várakozott, hátha megérkezik az Kyu Sung, de az álom elnyomta. Arra ébredt csak fel, hogy valaki megérintette az arcát.

- Megjöttél? - szólalt meg álmosan, miután kinyitotta a szemét, és látta, hogy Kyu Sung hajol felé.

- Nem akartalak felébreszteni. - ült le az idősebb az ágy szélére. - Jól vagy?

- Fáradt vagyok. - ült fel Yeong Wook - Jól ment a forgatás?

- Jól. Nekem ennyi is volt. Holnap mesélek, de most aludj.

Kyu Sung az ajtó felé sétált, hogy magára hagyja a másikat, azonban Yeong Wook utána szólt.

- Hyung, azt hiszem, holnap bemegyek egy órára a suliba. Később pedig találkozom anyával és a húgommal.

- Ennyire hiányzik az iskola? - nézett vissza mosolyogva Kyu Sung.

- Nem. Ma beszéltem a japántanárommal, és úgy gondoltam, be szeretnék menni az órájára. Meg akkor már elhozom a szekrényemből a cuccaimat.

- Oké. Szorgalmasnak is kell maradnod.

- Az is maradok. Jó éjt, Kyu Sung-ah.

- Jó éjt, Wookie. - és ezzel Kyu Sung magára hagyta a másikat.

Yeong Wook-nak sikerült tíz percen belül ismét elaludnia. Nem volt még túl késő, éjszaka pedig egy pillanatra sem ébredt fel, ezért reggel korán fel tudott kelni. Amikor kiment a szobából, Kyu Sung éppen a reggelit készítette. Yeong Wook csatlakozott hozzá, együtt reggeliztek és megbeszélték az előző nap eseményeit.

Miután az idősebb elsietett a kiadóba, Yeong Wook is készülődni kezdett, hogy a második órára beérjen az iskolába, mivel az volt a japán óra. Szándékosan úgy ment, hogy az utolsó pillanatban érkezzen meg, mert nem akart senkivel sem beszélgetni. A japántanárt nagyon meglepte, hogy a fiú ott van az óráján, másrészt viszont örült neki, mosolyogva biccentett Yeong Wook felé. Sejtette, hogy az előző napi beszélgetés állhat annak a hátterében, hogy bement az órára.

Az óra után a fiú a szekrényéhez ment, és amikor kinyitotta annak az ajtaját, igencsak ledöbbent. Egy csomó levél várt rá, néhány le is hullott a földre az ajtónyitástól. Yeong Wook gyorsan összeszedte, majd a táskájába tette őket. Amint mindent el tudott pakolni, indulni készült, mert úgy határozott, hogy bemegy a táncórára azelőtt, hogy az édesanyjával és a kishúgával találkozna délután. Néhány lépés után meg kellett állnia, mert valaki utána kiáltott.

- Yeong Wook hyung!

A fiú megfordult. Egy tőle fiatalabb fiú szaladt felé.

- Yeong Wook hyung! - állt meg levegő után kapkodva. Hadarva folytatta. - Nincs kedved velünk lógni suli után? Néhány osztálytársammal elmegyünk rament enni és karaokézni. A lányok szeretnék, ha velünk tartanál.

- Sajnálom, de nem lehet.

- Miért nem? - szomorodott el a fiú, aki egyébként Yeong Wook számára ismeretlen volt.

Yeong Wook fáradtan sóhajtott egyet. Tényleg kezdett belefáradni a zaklatásába.

- Ennek igazán egyszerű oka van. - kezdte a magyarázatot - Nem ismerlek titeket, és valószínűleg nem is lennék érdekes a szemetekben, ha nem vettek volna fel gyakornoknak. És különben sem lóghatnék veletek, mert elég szoros menetrendem van. Ha tudni akarod, éppen táncórám lesz fél órán belül. Plusz nem ehetek rament, mert azt is a kiadó szabja meg, hogy mit ehetek. A ramen nincs közte. Ha megbocsátasz, most rohanok, mert el fogok késni, és ilyenkor leszidnak.

A másik fiú tátott szájjal hallgatta Yeong Wook-ot, aki egyébként direkt túlozta el a dolgokat. Miután ő elment, megjelentek  a fiú osztálytársai, és arról faggatták, hogy mit válaszolt Yeong Wook a meghívásra. A fiú elmesélte a történteket, mire a többiek is döbbenten néztek. Két fiú egyetértett abban, hogy milyen nagyképű lett Yeong Wook, pedig még semmit sem tett le az asztalra, viszont a lányok megvédték azzal, hogy ez nem igaz, csak "oppának" mostantól sok a dolga. 

- Hahó! Tudtad egyáltalán, ki ő? Mondjuk egy héttel ezelőtt? - kérdezte az egyik fiú.

- Az nem számít. A lényeg, hogy most már igen. Milyen menő, hogy egy iskolába járunk egy jövőbeli idollal.

A fiúk összenéztek. - Lányok... - mondták egyszerre, aztán otthagyták a három álmodozó tekintetű lányt.

[+zeneajánló: Park Shin-hye Story című dalát gondoltam ide, ez a The Heirs című sorozat egyik dala egyébként. 

Valójában megint nem voltam biztos abban, hogy mi illene ehhez a fejezethez, és nem is sok időm volt gondolkodni ezen. Bizonyára volna sokkal ideillőbb is, de úgy döntöttem, marad ez.

Ezt a fejezetet egyébként elég furcsa volt megírni, mert nagy része nem volt előre megírva, csak akkor találtam ki, amikor ezt a bejegyzést gépeltem, a többi pedig össze-vissza volt meg a füzetemben, mert az előző bejegyzésben is változtattam az eseményeken. Úgy értem ezt, hogy a füzetben lévő 8. fejezetből, aminek a címe Álbarátok, az itt 3 részre szedett fejezet eseményeit néhol megcseréltem, ezért előfordult, hogy előre-hátra kellett lapozgatnom gépelés közben. Azt hiszem, ez a rész is hosszúra sikeredett egy kissé, pedig van valami, amit bele sem írtam, hanem inkább egy külön fejezetet szentelek majd neki. Közben elkezdtem írni egy olyan bejegyzést, amiben az idegen kifejezéseket magyarázom meg + a kiejtéseket is hozzáírom, mert idetévedhet olyan is, aki nem jártas a koreai dolgokban.

Közben úgy eltelt az idő, hogy a blog 4 hónapos lett, a nyár kétharmada eltelt, hamarosan pedig kezdi az iskola is megint. Nekem ez az egyetemmel egyenlő. Ez azt is jelenti, hogy egyre kevesebbet tudok írni, de azért minimum egy bejegyzést szeretnék tenni havonta egyszer. Tudom, hogy kevés, de ha azt nézzük, hogy mennyien olvasnak bele a történetembe, nem is lenne sok értelme minden nap írni. Így is olyan érzésem van, mintha magamnak írnék, habár én azt sem bánom. A lényeg, hogy kezdi a harmadik szemeszterem az egyetemen bő egy hónap múlva, és most már tényleg a tanulásra kell koncentrálnom, nem úgy, mint az előző félévben. Kezdődhet minden elölről, kínai írásjegyekkel alszom el és kelek fel... Komolyan, ha valaki nem is tudja, milyen kínait tanulni, elhiheti hogy kemény. Minden napod azzal telik, hogy írod a hanzikat a következő órára meg csak azért, hogy megjegyezd őket végre. Plusz még a többi háziról, tanulnivalóról nem is beszéltünk. Mindegy is. Ezért nem lesz időm írni, bármennyire szeretném. Néha majd meg halok azért, hogy írhassak és ne kelljen mással foglalkoznom. Nem hiába... író akarok lenni! :) ]