Kim Yeong Wook egyedül maradt a lakásban, és mivel éhes volt, keresett magának valamit. Úgy érezte, belenyúlhat a szekrénybe, Kyu Sung nem fog haragudni rá. Valami okból kifolyólag olyan érzése volt, mintha ő is ott élne, és úgy is mozgott a lakásban. Egy csomag rament talált a konyhaszekrény egyik polcán, úgyhogy elkészítette magának azt. A ramen volt az egyik kedvenc étele, azonban otthon nem sok alkalma volt arra, hogy azt egyen, mert az apja ki nem állhatta az olyan típusú, szerinte káros ételeket. Még utoljára ki akarta élvezni, hogy ehet rament anélkül, hogy rászólnának. A gyakornokoknak ugyanis tartaniuk kellett a súlyukat, ezért a kiadó megmondta nekik, mit ehetnek és mit kell hanyagolniuk. Ezt csak azért bánta Yeong Wook, mert ő szeretett enni, és tudta, az édességekről is le kell mondania ezentúl.

Evés után a fiú úgy döntött, szétnéz a lakásban, hiszen korábban nem volt alkalma erre. Kyu Sung hálószobájában már mindent látott, illetve majdnem mindent, de a másik szobában még nem járt, pedig kíváncsi volt rá. Félénken - mintha csak valaki megláthatná - kinyitotta az ajtót, és belesett a résen. Abban a szobában kevesebb dolog volt, látszott, hogy Kyu Sung anyukája lakta korábban. Tulajdonképpen olyan volt, mintha még mindig lakna benne valaki, mert a polcokon könyvek és egyéb dísztárgyak sorakoztak, a szekrényekben pedig ruhákat talált a fiú. A szobában olyan nagy volt a tisztaság, mint a lakás többi részében. Az is megfordult Yeong Wook fejében, hogy Kyu Sung nem mondott igazat neki, és van egy lakótársa, akivel azért nem találkozott még, mert nem tartózkodik éppen otthon. Ezt persze hamar elvetette, tudta, hogy az idősebb fiú egyedül él.

Abban a szobában is voltak fényképek Kyu Sung-ről és a családjáról, és amikor a fiú meglátta az idősebbet az iskolai egyenruhájában, a szíve hevesen kezdett verni.  Nagyon jól állt Kyu Sung-nek az a sötétkék egyenruha, ráadásul már akkoriban is jóképű volt. Yeong Wook úgy érezte, megőrül, ha nem érintheti meg a fiút a képeken. Lassan az arcához nyúlt az ujjával, és megsimította azt.

- Kyu Sung-ah, miért érzem ezt irántad? - kérdezte halkan a fotótól. A kezébe vette a képet, majd az ágyra feküdt. A felemelt kezében csak bámulta azt a fényképet. Emlékezett arra, hogy amikor Kyu Sung elmondta neki, hány éves is pontosan, nagyon megdöbbent. Arra tudott gondolni, hogy vele lehet egyidős, viszont kiderült, hogy majdhogynem három év különbség van közöttük. Nem nézett ki tizenkilencnek, pedig februárban már a tizenkilencedik életévét töltötte.

A fiú sóhajtott egyet, aztán ismét a fotóhoz szólt.

- Legyél mindig mellettem. - suttogta - Úgy érzem, nélküled elveszek. Te adtál irányt az életemnek, hát tedd azt ezután is.

Kyu Sung arcát figyelve éppen arra gondolt, mikor érkezik már vissza a fiú a boltból, amikor ajtónyitódást és lépteket hallott. Gyorsan el akarta rejteni a képet, de nem volt elég gyors.

- Hahó! Mit csinálsz? - lépett be a szobába Kyu Sung, mire a fiú felült, kezében még mindig a fényképpel.

- Semmit sem, csak... - válaszolta Yeong Wook.

- Már azt hittem, megint alszol. - nevetett az idősebb, aztán észrevette a fotót - Ó! A képem! Mit csináltál vele?

- Hát, csak... megnéztem.

- Már furcsaságokat kezdtem gondolni.

- Mi? - ijedt meg Yeong Wook. Mégis mit gondolhatott?

- Csak vicceltem. Gyere ki, hoztam neked valamit.

Yeong Wook el sem tudta képzelni, mit vehetett neki a másik, kíváncsian követte őt. Az étkezőasztalra három hatalmas szatyor volt téve, kettőből mindenféle élelmiszer lógott ki, a harmadik szatyorban azonban ruhák voltak. Kyu Sung ezt a csomagot emelte fel, és a kanapéhoz vitte. Ott kiszórta a tartalmát. A fiatalabb pislogva nézte.

- Mik ezek a ruhák? - érdeklődött gyanakodva.

Kyu Sung két pólót, egy inget, egy kapucnis pulóvert és egy farmert nyomott a kezébe.

- Próbáld fel őket.

- Tessék? - kerekedett el Yeong Wook szeme, és ugyanabban a pillanatban az arca is égni kezdett. Nem merte megkérdezni, ami nyilvánvaló volt: Kyu Sung neki vásárolt ruhákat.

- Ja, igen. - nyúlt a zsebébe az idősebb fiú - Valamint itt vannak ezek.

Yeong Wook csak akkor láthatta, mit tett a kezében lévő ruhakupac tetejére, amikor a fiú elvette a kezét. Tíz darab fekete színű arcmaszk volt különböző mintákkal. Yeong Wook már semmit nem értett, ismét pislogni kezdett, miközben nagyon kényelmetlenül érezte magát.

- Ne nézz így! - szólt rá Kyu Sung - Most vettek fel gyakornoknak Korea egyik legnagyobb lemezkiadójához. Jól kell kinézned.

A fiatalabb fiú tekintete az arcmaszkokra tévedt. Jól kinézni?

- Nem. Azt azért, hogy ne ismerjenek fel. - folytatta Kyu Sung, mintha tudta volna, mire gondol a másik -Hamarosan rajongóid lesznek. Most éppen olcsóbb volt, ha tízet vettem. Választottam mindenfélét, nézd. Itt egy mosolygós, ez egy szíves darab, de van Rilakkumás és K-pop-os is. Jól fog állni. - és a fiú mosolyogva rátett egy macskásat Yeong Wook-ra. Ettől úgy nézett ki, mint egy óriás macska fül nélkül. Yeong Wook ugyan eltűrte, de kezdett ideges lenni. Kyu Sung jól szórakozott rajta.

- Cuki vagy. - mosolygott fülig érő szájjal.

- Kim Kyu Sung! - szólalt meg végre a fiatalabb is, először halkan és lassan, majd egyre hangosabban és gyorsabban. - Ha ezeket viselem, mindenki engem fog nézni, és miért veszel nekem ruhát? Nem kellene rám költened a pénzed!

- Yeong Wook-ah... Én vagyok a hyung-od, ezért csak tedd, amit mondok. Vagy meg akarsz bántani?

- N...nem.

- Akkor menj, és próbáld fel azokat a ruhákat, hadd lássam rajtad.

Yeong Wook inkább nem szólt semmit, engedelmesen bement a szobába, hogy magára vegye az új ruháit. Belül nagyon örült mindennek, boldog volt, amiért Kyu Sung gondolt rá, de ugyanakkor kényelmetlenül is érezte magát. Miért költött rá Kyu Sung? Nem tudta a választ, csak annyit, hogy valami oka biztosan van, és az nem annyi volt, hogy "jól kell kinéznie".

Amíg a fiú öltözött, Kyu Sung is magára vette azt, amit saját magának vásárolt, mert ki akarta kérni Yeong Wook véleményét. Néhány perc elteltével mindketten az új ruháikban álltak a kanapé mellett. Kyu Sung egy világoskék farmarnadrágot viselt egy fekete színű, rövid ujjú kapucnis pólóval. A póló hosszított és bő volt, az elején egy hatalmas zsebbel. A fiatalabb egy fekete színű, szűk szabású farmert viselt, amelynek a térdénél ki volt koptatva és vágva az anyag, felülre pedig a fehér pólót húzta, aminek a tetejére felvette még a felhajtott ujjú, piros-fekete kockás inget is. Yeong Wook feszengve állt Kyu Sung előtt. Furcsán érezte magát abban a szerelésben, mert előtte még sosem hordott olyan ruhákat. Még csak lehetősége sem lett volna rá. Tudta nagyon jól, mi lenne az apja véleménye, ha kiszaggatott farmerben látná.

- Nagyon jól áll rajtad az összes ruha. - közölte vele Kyu Sung mosolyogva - Csak úgy, ahogy gondoltam. Én hogy nézek ki?

- Te... te is jól. De hyung, biztos, hogy nekem való ez a stílus? - kérdezte Yeong Wook aggódva, miközben végignézett magán.

- Tökéletesen illik hozzád, ne aggódj. Lázadónak tűnsz. - fogta meg az idősebb a fiú ingét, és még jobban szemügyre vette őt magának. - Néha nem árt egy kis változás. Majd meglátod, hogy hamar hozzászoksz. Lássuk a többi ruhát is rajtad.

Yeong Wook ismét elvonult, és átcserélte a fehér pólót a piros színűre, hozzá pedig a kapucnis pulóvert húzta magára, ami világosszürke volt és belebújós. Természetesen ez is tetszett rajta Kyu Sung-nek, örült, amiért jól választott. A jövőben is szerette volna meglepni a fiút valamivel, még akkor is, ha tudta, az kényelmetlenül érzi magát emiatt.

- Szóval azt mondod, nekem is jól állnak ezek? - mutatta fel a saját ruháit.

- Igen, hyung. - bólogatott Yeong Wook, de nem nézett a szemébe, mert nem volt bátorsága hozzá. - Én... köszönöm. Mindent, amit értem tettél és teszel. Meg sem érdemlem, hogy ilyen kedves legyél velem.

- Kim Yeong Wook! - szólt Kyu Sung, és odalépett a fiú elé, kezeit pedig a vállára tette. - Nem kell mindig mindent megköszönnöd.

- De igen, mert nem tudom, miért teszed és hogyan hálálhatnám meg.

- Nem kell meghálálnod. Ha pedig mégis ezt szeretnéd, akkor azzal tudod, hogy egy igazán jó idollá válsz majd a jövőben. A másik pedig, hogy mindig itt leszel és számíthatok rád, bármi is történjék.

Yeong Wook elmosolyodott, majd bólogatott.

- Megígéred? - kérdezte az idősebb.

- Meg.

- Köszönöm.

Úgy tűnt, Kyu Sung még mondana valamit, csak épp nem találja a szavakat. Tett egy lépést előre, amivel még közelebb került a másikhoz. Talán meg akarta ölelni a fiút, azonban erre már nem kerülhetett sor, mert megszólalt a telefonja. Nem tudta, ki keresheti, de mérges volt kicsit az illetőre. Nem tehetett mást, az étkezőasztalhoz sietett, ahol a telefonja türelmetlenül csörgött. Kyu Sung először ránézett a készülékre, és csak utána fogadta a hívást.

- Hyung! - szólt bele, aztán pár percig beszélgetett a hívóval. Közben boldognak tűnt, nevetett, ez pedig Yeong Wook-ot féltékennyé tette. Tudta, hogy egy fiúval beszél, hiszen hyung-nak szólította. Egy másik fiú... Kyu Sung egy másik fiú miatt volt jókedvű, más miatt nevetett, nem miatta. Nem tehetett róla, de ez fájt neki. Inkább elvonult a szobába, hogy visszacserélje a ruháját, viszont utána sem ment ki onnan, helyette a táskájában matatott, mintha tényleg keresne valamit. Az ajtót nem zárta be teljesen, mert kíváncsi volt, hátha hall valami olyat, ami okot ad a féltékenységére. Még ha ezzel meg is sérthette magát. Mindeközben persze ostobának is gondolta magát, mivel semmi nem volt kettejük között, ezért féltékenynek sem kellett volna lennie. Mégis az volt. Nagyon. Életében először úgy igazán. Még csak kezelni sem tudta ezt az érzést. Azért bízott abban, hogy alaptalan a féltékenykedése, és Kyu Sung valaki olyannal beszél, aki a kiadónál dolgozik. Természetesen nem lett volna bátorsága ahhoz, hogy megkérdezze tőle, kivel beszélt, mert azzal elárulhatta volna magát, és attól is tartott, hogy a másik azt mondja majd, nincs köze hozzá, kivel és mikor beszélget.

Miután befejezte a telefonálást, Kyu Sung benézett a szobába, és mondta, hogy egyenek valamit. Yeong Wook kerülte a tekintetét. Képtelen volt kezelni az érzéseit. Még sosem érezte azt, amit akkor. Félt, hogyha felnéz a másikra, mindent elmond a tekintete. Attól is félt, hogy valami ostobaságot tesz, amihez egyébként normál esetben bátorsága sem lett volna. Úgy tett továbbra is, mintha keresne valamit, majd felemelte a táskáját, és azt bámulva szólalt meg.

- Hol aludhatok? - kérdezte - A kanapén...

- Itt. - vágott a szavába Kyu Sung - Aludhatsz itt, mint a múltkor. Felejtsd el a kanapét. Sosem engedném, hogy ott aludj.

- Ó, de én nem akarlak kitúrni a helyedről.

- És nem is túrsz ki. - mosolygott az idősebb kedvesen - Maradj szépen itt.

- Ühm. - és Yeong Wook visszatette a táskáját az ágyra.

- Wookie, mi történt? - érdeklődött Kyu Sung aggodalmasan - Hirtelen más lettél.

- Nem is. Én csak álmos vagyok.

Kyu Sung gyanította, hogy nem erről van szó, hiszen a fiú rá sem nézett azóta, hogy bement hozzá a szobába. Megkerülte őt, és elé állt. Egy ideig fürkészte az arcát, de úgy döntött, nem faggatózik tovább, inkább témát váltott.

- Még elég korán van. Szeretnél mégis inkább aludni? Nem vagy éhes?

- Nem. - hazudta a fiatalabb, pedig valójában kezdett éhes lenni. - Ha nem baj, inkább lefeküdnék most. Túl sok minden történt ma.

- Rendben, pihend ki magad. Biztos fáradt lehetsz egy ilyen nap után.

Tíz perc elteltével Yeong Wook már az ágyban feküdt, azonban elaludni képtelen volt, ugyanis az érzelmeit próbálta átgondolni, másfelől pedig egyre éhesebb lett. Kicsit már bánta, hogy nem evett egy falatot sem lefekvés előtt, de tudta, hogy még nehezebb lenne számára, ha leült volna Kyu Sung-gel az asztalhoz. Mindemellett abban sem volt biztos, hogy képes volna-e lenyelni valamit annak ellenére, hogy éhes volt. A délután történteket sem volt egyszerű feldolgoznia. Azt sem tudta, mi lesz vele ezentúl. Benne volt a félelem, hogy a szerződése érvényét veszti az apja miatt, és amiatt is félt, hogy mi fog rá várni a kiadónál. Csupán Kyu Sung bizalma tartotta benne a lelket. Ő olyan pozitív tudott maradni.

A gondolatai hamarosan másfelé terelődtek, és az járt az eszében leginkább, hogy mit kellene tennie, hogy el tudja rejteni az érzéseit Kyu Sung előtt. Nem tudhatta meg, mit érez. Még ha a szíve mélyén be is szerette volna vallani az érzelmeit, ezt nem tehette meg, és különben is rettegett már csak a gondolatától is. Hiába szerette volna fogni a fiú kezét, hiába akarta csókolni őt, vissza kellett fognia magát. Ez egyszerre volt könnyű és nehéz vállalkozás számára. Talán csak azért tudta megtenni, mert már a csók gondolatától is megijedt, hogy az ajkával Kyu Sung ajkát érintse, és az is ijesztő volt számára, hogy a fiú kezét fogja, mint ahogyan azt a szerelmesek szokták. Arról nem is beszélve, hogy képtelen lett volna kimondani azt a szót, hogy "szeretlek". Legalábbis nem tudta elképzelni, hogy ő azt mondja. Szinte biztosra vette, hogy az a barátságuk végét jelentené, mert Kyu Sung nem tudná őt elfogadni.

A fiút végül ilyen gondolatok közepette nyomta el az álom. Hasonlóan a korábbi esethez, ezúttal is felébredt hajnali három körül arra, hogy éhes, így ki kellett mennie enni. Reménykedett abban, hogy ezt Kyu Sung nem veszi észre, de nem sokkal az után, hogy enni kezdett, nyílt annak a szobának az ajtaja, ahol a másik fiú aludt, és az álmos Kyu Sung lépett ki rajta.

- Yeong Wook-ah... - szólt ásítozva, félig nyitott szemekkel - Mégis éhes vagy?

- Én csak... - kezdte a fiatalabb a magyarázkodást, azonban a folytatás elmaradt, mert nem találta a szavakat, és a szíve is bezavarta, ugyanis az megint szaporábban kezdett verni a mellkasában. Sosem látta még úgy Kyu Sung-öt. Mindig csak nappal látta, amikor tökéletes frizurát és menő ruhákat viselt. Ellenben azon az éjszakán elfeküdt, kócos hajjal és egy bő, a combja közepéig érő pólóban közelített felé. Még az arckifejezése is teljesen más volt. Aranyos, ugyanakkor kissé morcos, mint akit álmából keltettek. Yeong Wook úgy vélte, ő még így is jóképű. A korábbi furcsa érzések ismét rátörtek, nem akarta, hogy Kyu Sung leüljön hozzá.

- Hyung, bocsánat, amiért felébresztettelek. - sajnálkozott.

- Nem te keltettél fel, ne aggódj emiatt. Csak éppen gondolkoztam valamin, amikor hallottam, hogy itt vagy.

Mégis micsodán? - akarta kérdezni Yeong Wook, de helyette csak biccentett.

- Remélem, minden rendben. - folytatta az idősebb - Aludj hamar. Jó éjszakát.

Yeong Wook nézte a távolodó Kyu Sung-öt, majd sóhajtott egy hatalmasat. Olyan közel volt, és mégis távol.

[+zeneajánló: Ehhez a részhez a BIGBANG- Let's Not Fall In Love című dalát választottam, ami az egyik kedvencem tőlük és még nincs egészen egy éve, hogy megjelent.

Éppen eljött a pillanat, hogy válasszak, amikor hallgattam egy másik dalt, amit szintén kiteszek most ide, mert először azt akartam ajánlani, de akkor hirtelen eszembe jutott, a BIGBANG ezen száma. A szöveg miatt is illik ehhez a részhez, habár lehet, hogy más miatt meg pont nem ez a legjobb választás. Na, mindegy. A másik dal, amit eredetileg akartam, az Younha- Pray című dala, ami a School 2015 egyik OST-ja.

Nem tehetek róla, egyszerűen odáig vagyok annak a doramának a dalaiért.]